Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - Kántor Lajos: F – elszámolás
mindentől megfosztatik, ami egy normális emberi létkeretet biztosítana számára. Ezért úgy érzem, a provincia ebben az összefüggésben nem jelent föltétlenül katasztrófát. 51. Sajnálom, hogy nem tudok szürrealistául. Meg kéne tanítson, jó uram, hogy mit is jelent a szürrealista világ. Azt gondolom, hogy a víziók világa testemre szabott, csak még nem ismerem. Elfogott a vágy egy ilyen világ után. ... Hogy szükségem volt egy ilyen szétszórt, szétfolyó élethelyzetet teremtenem magamnak, amelyben nem tartozom senkihez és semmihez, mert csak így tudtam a legtágasabb kilátást biztosítani magamnak a világra. „Mert aki senkié, az mindenkié..." De ha ez megvan, ezután mi következik? 52. Gyönyörű napom volt... Mindent megold a nagy természet, ahogy mondani szokás, csak figyelni kell a hangokra, neszekre, árnyalatokra. Nagyon jó így, mert magad gyakorolhatod ilyenformán azt, amit másoktól vársz el. Simogathat-e valaki is úgy, ahogy a zuhogó hegyi patak vize vagy a fenyők tűlevelű ágai simogatni képesek? Erezhetsz-e olyan melegséget valaki mellett, mint a tűző nap sugaraiban? Lehet, túlzók, kedves János! De kegyetlen érzés az, amikor ezen kérdésekre a válasz az: sajnos nem! Pedig senki sem kívánhat többet magának annál, amit ma volt szerencsém megélni. Valójában örvendek annak, hogy ez is van. A fenyők méltóságteljes, lágy ingadozása a szélben, az esztétikai élmények egész sorozata, a madarakkal, fákkal, füvekkel való halk párbeszéd. Magához ölelt a Föld, János! S mindez nem elég? Mi kell még? Igen, talán valami hiányzik, valami rettenetesen hiányzik. Egy kis mesterséges narkós állapot, ami pótolna minden hiányérzetet, s ami azonos a teljes megsemmisüléssel. 53. Mi (nem) fér bele egy 20. század végi folytatásos (pedagógus) lányregénybe, levélregénybe? Lehet-e, szabad-e esztétikai, netán etikai szempontokra hivatkozva határt szabni, gátat állítani az érzelemkitörések reprodukciójának, a vágyak teljes kibeszélésének? Ma bizonyára csak egy irodalomtörténész, egy-egy ambici- ózusabb bölcsész olvassa a 27 évesen elhunyt Kármán József művét. Pedig: „Amott, titkos rejtekemmel átellenben nyugoszik le a világ királynéja pompás felséggel, és veres lángot gerjeszt setét magánosságomban. Az én orcám is mind tüze visszavetéséiül, mind a gyönyörűségtül gyulladt. Jövel, édes borzadások órája!..." Az „édes borzadások" egy ilyen óráján születhetett a szöveg, hosszú levél 7. lapjára beszámozva, a kortárs Fanni képzeletéből papírra másolva - ahogy itt betűhíven következik. 47
