Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 10. szám - Ćosić, Bora: Az új lakó
hettem. Mindezen gondolatok annak köszönhetően ébredtek föl bennem, hogy az emberi jogok nagy harcosa a híres történészt keresi, remélve, hogy elérheti őt azon a telefonszámon, amely most valamilyen hiba következtében - az enyém. Szörnyen sajnáltam, hogy nem tehetek semmit az ismert professzor felkutatása érdekében, így az emberi jogok helyzetének javulása érdekében sem. Sőt, még a feleségem is bizalmatlanná vált a számomra ismeretlen elnyomottakkal szemben tanúsított odaadásomat illetően. Annyi könyv létezik, de egy sincs közöttük, mely vállalná, hogy a bukott emberek nyomoráról elmélkedjék. Megértettem a félelmét, mert magam is elgondolkodtam már azon, hogyan is kapcsolódhatnék be ebbe a harcba, mely azonban számomra semmilyen kilátással nem kecsegtet. Csoda, hogy egyáltalán ennek a harcnak a kilátástalansága nem vonzott, pedig azelőtt mindig, minden kilátástalanságba gondolkodás nélkül beleugrottam. Lehet, tudnék is írni néhány fejezetet erről vagy arról az igazságtalanságról, ha lenne valaki, aki sokkal tapasztaltabb ezekben a dolgokban, és megtanítana, hogyan és mivel kezdjem... Minden könyvem olyan váratlanul veszi kezdetét, úgy, mintha ott, azon a ponton nem is kellett volna elkezdődnie - ez a kezdet azonban az emberi jogfosztottság kérdésével kapcsolatos értekezésnél nem lenne helytálló! Talán magam is jogfosztott vagyok a tekintetben, hogy a mások elnyo- mottságáról képtelen vagyok egyetlen szót is írni, de minden más hülyeségről annyit értekezhetek, amennyi jólesik. Jogfosztott vagyok, mert nem vagyok képes bekapcsolódni a történelmi folyamatokba, amelyek körülöttem zajlanak, s majdan, ha már az események leperegtek, nyilvánvalóan könnyebb lesz az adott történelemmel kapcsolatban megírni egy elbeszélést, lehet, hogy épp a legértelmetlenebbet és legfeleslegesebbet. Az is lehetséges, hogy az emberi történelem meséi valójában mind értelmetlenek, legalább annyira, mint amennyire maga a történelem értelmetlen, és mégis, az embereknek, akik ezzel a történelemmel foglalkoznak, irigylésre méltó tekintélyük van a világon, míg nekünk, többieknek, akik megfosztattunk attól, hogy bármilyen történelmi eseményt megírjunk, marad az a szerep, melynek hatása bármely történelmi szemléletre nézve több, mint siralmas. Meghívott minket vacsorára a holland irodalmár kolléganőm. Azt mondja, a vacsorán jelen lesznek más írók is, és hogy az íróknak kölcsönösen ismerniük kell egymást, mert lehet, ez az ismeretség majd később a könyveikből is visszatükröződik. Már korábban észrevettem, hogy az íróknak nincs semmi komolyabb mondanivalójuk egymás számára, amit pedig elmondhatnának egymásnak - azt nem szeretnék! Holland kolléganőm azonban szeretné megosztani velem a legkülönfélébb gondolatait - mind a holland, mind pedig bármely más dolgokkal kapcsolatosan. Elmeséli nekem, miként kezdett el írni, az íróvá válás mindennemű szándéka nélkül. Az irodalomhoz való vonzalmát az keltette fel, hogy rendszeresen elolvasta azokat a szövegrészieteket, melyeket a könyvkiadók előszeretettel jelentetnek meg a könyv borítóján: a fülszövegeket. Ezekből a részletekből minden megtudható az illető könyvről, sőt még arról is, ami ezekből a könyvekből hiányzik. Meséli nekem a kolléganőm, a holland írónő, hogyan merített ihletet ezekből, hogy azután egy egész könyvet ily módon - fülszövegmódszerrel - írjon meg. Kezdetben csak egy holland nő volt, aki fülszövegeket 9
