Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Kabán Annamária: „Költő sem vagyok, csak ember”: Fájdalom és együttérzés, mélabú és játékosság Dsida Jenő verseiben
se lapok munkatársa nem vagyok, se kártyapajtás, törzsvendég a klubban, se szerkesztő úr többé nem vagyok, se vándor, aki meredélyre kaptat, se út, se cél - és költő sem vagyok, A felsorolt szerepek valójában mély emberi kapcsolatok: barátság, szerelem, munkatársi viszony. A verszárlat a hosszú felsorolás után „lecsupaszító" ellentéttel emeli ki, világítja meg a lírai én emberségének lényegét: a mély alázatot, amelyben az Isten-szeretet utáni egzisztenciális vágy jut kifejezésre: [...] költő sem vagyok, csak ember, aki minden idegével lágy takaró s melengető vacok után sír és csak áll a nagy sötétben s meztelenül Isten előtt vacog. 4. Játékos derű és tragikus hangoltság együtt és egyszerre van jelen a Hulló hajszálak elégiája című, 9 szótagos, párrímes jambusi sorokból épülő vallomásban, amelyben a lírai én egyes szám első személyben siratja egyre gyérülő hajzatát. A szöveg retorikai-stilisztikai megformáltságára és poétikai összetettségére figyelhetünk fel. Már maga a lírai beszédhelyzet is humoros, hiszen nem az elégiára jellemző valamilyen magasztos témáról szól a vers, hanem nagyon is mindennapi, profán dologról, a hajhullásról: Tavaly delejes, dúsnövésű hajamban sercegett a fésű... Én nem tudom, hogy mi a titka, hajam ma gyöngeszálú, ritka, megtört, puha, mint ócska kelme szálakra szétnyűtt, satnya selyme s oly könnyen enged, simul, hajlik, oly szépen helyére hanyatlik, mint enyhe elmúlásra várván erőtlen nagybeteg a párnán. A hulló hajszálakhoz kapcsolódó művészi hasonlatok és metaforák azonban a versben mindvégig olyan asszociációkat indítanak el, amelyek az élet komoly, tragikus oldalát villantják fel: erőtlenség, betegség, elmúlás, halál, pusztító természeti csapások. A vers így egyszerre sugall mély szomorúságot, bánatot, félelmet és ezek fölé emelkedő szelíd derűt, sőt iróniát. A túlzás retorikai alakzatának alkalmazása és jelentéktelen dolgokkal való szembe-, illetve párhuzamba állítása teszi ironikussá a leírásokat: S miképp hegyen, hol sok vihar volt, sápadtan ütközik a tar folt, s orkán-seperte szikla-ormán nem sarjad új fa: ilyenformán terjed a tisztás köre szépen koponyám tarlóit tetejében. 123
