Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Monostori Imre: Kovács Imre, Szekfű Gyula és a Magyar Szemle

politikai és gazdasági elitjébe, onnan próbálta meg legalább propagálni az elkerülhetetlennek látszó társadalmi és gazdasági reformokat, magától értetődően egy békés nemzeti- és határrevizió reményében s érdekében. Ami szűkebben vett témánkat, a mezőgazdasági népesség világát illeti, egyetértőleg idézhetjük Borbándi Gyulát. „A népi mozgalom orgánumain kívül főleg a Magyar Szemlének tulajdonítható, hogy a földkérdés, a mezőgazdasági szegénység, az agrárlakosságot sújtó bajok és a vidéki Magyarország problémái országos témákká váltak, olyan köröket is foglalkoztatni kezdtek, amelyek közönyből vagy érdekből idegenkedtek mind a társadalmi változásoktól, mind az azokat napirendre tűző népi íróktól és faluvizsgálóktól. [...] A népi radikalizmus a Magyar Szemle révén került az »úri osztály« tagjainak asztalára." (Kovács Imre és a Magyar Szemle. Magyar Szemle. Új Folyam, 1992. 3. sz. 28. o. 1.)

A nagy kérdés az, mit látott, mit vett észre, mit és hogyan értékelt Kovács Imre Szekfű Gyulában és a Magyar Szemlében? Vagy éppen gróf Teleki Pálban, aki (rövid ideig kultusz- miniszter, majd miniszterelnök) neves földrajztudósként, egyetemi tanárként (Kovácsnak is professzora volt) s fő öregcserkészként a hivatalos reformtörekvéseket támogató fiatalok számára a másik fontos igazodási pontnak számított. (Kovács Imre egy időben Teleki tanársegédje, Fodor Ferenc által szerkesztett Fiatal Magyarság című folyóirat szerkesztőségének a tagja Szabó Zoltánnal együtt.) Nos, Kovács Imre - miként Szabó Zoltán, de említhetnénk Boldizsár Ivánt, Keresztury Dezsőt, Ortutay Gyulát és másokat is - mindvégig (mondhatnánk, a haláláig) becsülte, tisztelte Szekfűt. Ez vitathatatlan, visszakereshető, ellenőrizhető.

Németh László 1935-ben (korábban, 1934 közepén, a Válasz egyik szerkesztőjeként ő sem zárkózott el egyfajta együttműködéstől Szekfűvel, olvasható a levele: cikkírásra kérte fel), a Magyarság és Európa című könyvében erről a kényes szituációról a következőket írta. „Egy ember hatása nemcsak egyéni értékétől függ, hanem a helytől is, melyről kiárad, s Szekfű Gyula, míg az ifjúság felkészültségét emelte, fájdalmatlanná tudta tenni gerincükben a restauráció kívánta megroppanást." (I. m. 101.) Ez kegyetlennek hangzó mondat, akár Szabó Dezső is írhatta volna. S mily jellemző lélektani mozzanat: azért, hogy cáfolni tudják, az érintettek közül néhányan megváltoztatták e mondat eredeti jelentését. Kovács Imre például a Huszár Tibornak adott nagy interjúban a következőképpen interpretálja saját akkori helyzetét. „Németh László azt mondta Szekfűről, kitűnően ért a fiatal tehetségek gerincének fájdalommentes elroppantásához. Én nem éreztem, hogy Szekfű el akarta volna roppantam a derekamat és ehhez fájdalommentes módszerei lettek volna, én az ellenkezőjét éreztem.” (83.) Láthatjuk az idézett szövegből: Németh nem Szekfű gerincroppantó erejéről és szokásáról beszélt, hanem a restauráció, a fiatal értelmiség beépülésének lehetőségéről, ennek esetleges kényszeréről, melynek során Szekfű éppenséggel a fájdalomcsillapító, mivel szellemileg, műveltségileg fölemel. Említett memoárjában (A Márciusi Front) Kovács Imre újra felidézte az emlékezetes szituációt: „Szekfűről Németh László azt állította, hogy fájdalom nélkül roppantja el a fiatal tehetségek hátgerincét. Ha mégis ez lett volna a passziója, mint ahogyan nem volt (sokan félreértették), az enyémet nem tudta összetörni. Ellenkezőleg, segített kiegyenesíteni." (44.) Kovács Imre meggyőződéssel hitt és hinni akart abban, hogy a jó ügy érdekében össze kell fognia Szekfűékkel is. És másokkal is. (Ld. a Márciusi Front politikai mozgalmát Salamon Konrád, Huszár Tibor és mások erről szóló könyveiben.) Aligha kétséges, mindketten jóhiszemű- ek és jó szándékúak voltak, s annak sincs nyoma, hogy Szekfű esetleg késztette volna Kovácsot valamilyen megalkuvásra, nem korrekt írásra, vagy meg kellett volna tagadnia, akárcsak részben is, alapelveit. Németh és a népi írók nagyobbik része azonban elutasította a Szekfűvel való együttműködést. Ők nem írtak a Magyar Szemlébe. Sem Illyés, sem Németh, sem Erdei, sem Veres, sem Darvas, sem Féja, sem Szabó Pál (aki pedig rokonszenvezett Szekfűnek a parasztsággal kapcsolatos nézeteivel). Bibó István is csak egyetlen szakcikkével volt jelen egy 1942-es folyóiratszámban. (Jó összefoglalását adja ennek a

112