Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Monostori Imre: Kovács Imre, Szekfű Gyula és a Magyar Szemle

óvta, nehogy „második Dózsa György" váljék belőle. Ezt a jó emlékű tanárt Koczogh Andrásnak hívták, aki korábban Németh Lászlót is tanította ugyanitt, s akinek fiával, Koczogh Ákossal Kovács Imre együtt cserkészkedett. Az is érdekes véletlen, hogy Kovács két öccsének a Medve utcai polgáriban Németh László volt az iskolaorvosa.)

Kovács Imre legfőbb szándéka az agrárközgazdászat, valamint a szociológia mint szakma elsajátítása volt. Már egyetemistaként, 21 éves korától rendszeresen írt és kutatott. Kezdetben újságcikkeket és kisebb tanulmányokat közöltek tőle, ám rangos újságokban, folyóiratokban és rendszeresen (Pesti Napló, Magyarország, Válasz stb.). Ekként figyelt föl rá a korszak - a harmincas évek közepén vagyunk - legnagyobb történész tekintélye, a felső értelmiségi és politikai elithez tartozó, s emellett jeles konzervatív reformer publicista és folyóirat-(fő)szerkesztő, Szekfű Gyula. Figyelemmel és bizalommal fordult a nála éppen harminc évvel fiatalabb egyetemi hallgató felé. (Kovács Imre pedig tanítóként és bizonyosan „apapótlékként" is tekintett Szekfűre, alighanem mindvégig.)

Szekfű 1934-ben adta ki az először 1920-ban napvilágot látott, és példátlan sikert aratott Három nemzedék bővített változatát Három nemzedék és ami utána következik címmel. A bővítmény végén, a „Feszültségek" című fejezetben negyedik társadalmi feszültségforrásként, antinómiaként a „nemzedékproblémát" jelölte meg. Szekfű egyébként rendszeresen szemlézte és szondázta a magyar értelmiségi ifjúság állapotát és törekvéseit s folyamatosan beszámolt tapasztalatairól és ideáiról többek között saját elit folyóiratában, a Magyar Szemlében, de más lapokban is. (Ld. pl. A magyar ifjúság korosztályai. 1928. jún.; Az ifjúság társadalomszemlélete. 1930. márc.; Az ifjúság vezetői. Budapesti Hírlap, 1934. jún. 24.; Németh László vagy az ifjúság vezetése. 1936. okt.) Nos, az említett könyvében az ifjúságról szólva elsősorban a „húszéveseket" (tehát az 1910 körül születetteket) tartja értékes, felkészült, művelt leendő értelmiségi rétegnek. Akik: mellőzik a vallási és hitvitákat, ápolják a népi gondolatot, szolidárisak a paraszti és a munkásrétegekkel, demokratikusan gondolkodnak, elutasítják a kor „neobarokk" áhítatát, elvetik a parasztromantikát, európai kultúrát szeretnének látni maguk körül, a művészetben a valódi értékeket keresik (Kodály, Bartók, Szőnyi, Aba-Novák műveit), a modern építészet hívei, „és természetesen Ady és Szabó Dezső hatása alatt állnak, de ez már inkább elkeveredik bennük sok más, magyar és idegen kultúrhatással; azt mondhatnák, hogy e sorkezdők unokáinak érzik magukat, nem pedig édes fiainak" (I. m. 454.).

Hogyne ismert volna magára ezekben a toposzokban az ifjú, 21 éves Kovács Imre! Miként sokan mások, a fiatal gondolkodó, értelmiségi nemzedéktársai (továbbá a „harmincasok") közül például Szabó Zoltán, Boldizsár Iván, Mátrai László, Bisztray Gyula, Keresztury Dezső, Szerb Antal, Halász Gábor, Kosáry Domokos, Sőtér István, Kerék Mihály, Ortutay Gyula, Tolnai Gábor - mind-mind a Magyar Szemle rendszeres szerzői. Ha csupán az e patinás társadalomtudományi, politikai, kulturális - de nem irodalmi - folyóirat repertóriumában (Saád József sokoldalú kétkötetes munkájában) felsorolt szerzők névsorát és a témákat nézzük, máris világossá válik: magas színvonalú, fontos folyóiratot szerkesztett Szekfű 1927-től 1938 végéig (utána Eckhardt Sándor vette át a szerkesztést, ám Szekfű mint a szerkesztőbizottság alelnöke és mint szerző továbbra is kapcsolatban maradt a lappal). Hogyne lett volna kitűnő ez a folyóirat, hisz a szerkesztőbizottság elnöke mindvégig (1927-1944) gróf Bethlen István volt (mint miniszterelnök s mint bukott miniszterelnök is), mecénásai közé tartozott Kornfeld Móric báró, a Weis Manfréd Művek egyik igazgatója, valamint Chorin Ferenc báró, a Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke. Az anyagiakkal nem volt gond tehát, a példányszámok stabilan tartását pedig főleg a minisztériumi és egyéb „közületi" megrendelések tették lehetővé. A folyóirat működésének idején - némi rövid megszakításokkal - Klebelsberg Kuno, illetve Hóman Bálint volt a kultuszminiszter. Mindezen tényekből is érzékelhető, hogy a Magyar Szemle, akárcsak Szekfű Gyula maga, a legtökéletesebben be volt ágyazva a kor

111