Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Pomogáts Béla: Magyarország megszállása: Kovács Imre könyve és ennek tanulságai
ról Szabó Dezsőnél és Móricz Zsigmondnál, mi több, a szociáldemokrata mozgalom, a polgári radikalizmus, a kereszténydemokrácia képviselőinél, szeretném hangsúlyozni, az ötvenhatos forradalom és az akkori egyetemista mozgalom képviselőinél is, tehát igen széles körben kimutathatók ennek a „harmadik utas" gondolatrendszernek a fontosabb következményei. Annak az egyértelmű és radikális elhatárolódásnak az ellenére, amelyet a magyar szellemi és politikai életben korábban a kommunista, később a polgári demokratikus és a konzervatív áramlatok részéről lehetett tapasztalni, nem kellene eleve elutasítanunk ennek a „harmadik utas" gondolatrendszernek a javaslatait és tanulságait. Azt is meg lehetne fontolni, hogy ez a gondolat a nyugat-európai politikai ideológiákban is teret kapott, csak egyetlen példára hivatkozom: Röpke A harmadik út című munkájára, amely Barankovics István értő bevezetőjének kíséretében jelent meg magyarul a háború után. Kovács Imre közéleti szerepvállalása közel egy évtizeden keresztül határozta meg a magyarországi politikai életet, majd több évtizeden keresztül az emigráció szellemi életét. Első írásai 1934-ben a Pesti Naplóban és a Zilahy Lajos által szerkesztett Magyarországban jelentek meg, ezt követve általában a népi mozgalom sajtója - a Válasz, a Kelet Népe, a Magyar Út és a Szabad Szó - közölte rendszeresen szociográfiai és politikai írásait. Kapcsolatba került Szekfű Gyulával, aki megnyitotta előtte a Magyar Szemle lapjait, igaz, nem könnyen, mert az uradalmi cselédek kereseti és megélhetési viszonyairól szóló első tanulmánya a szerkesztőbizottság elnökének, gróf Bethlen Istvánnak az ellenkezését váltotta ki, és csak Szekfű határozottságának volt köszönhető a megjelenés. Szekfű máskülönben is támogatta a fiatal falukutató pályakezdését, benne és társaiban: a „húszévesekben" látta azt a nemzedéket, amely az elkerülhetetlennek tartott társadalmi reformok támasza lehet. Ezt a meggyőződését fejezte ki Három nemzedék és ami utána következik című munkájának zárósoraiban, ahol arról beszélt, hogy a reformpolitika stratégiai felismeréseit a fiatal nemzedék tudósainak, politikusainak kell „szétvinni az egész nemzettestben", annak a reménynek a jegyében, miszerint „nép és hagyomány, magas- és mélykultúra szintézise nem álom, hanem megvalósuló szükségszerűség". Szekfű mellett támogatóra talált gróf Teleki Pálban is, aki tanára volt az egyetemen, és Győrffy Istvánban, aki bevonta az általa vezetett Országos Táj- és Népkutató Központ munkájába. Ekkor történt az az összeütközés - a kormányhatalommal, és magával Teleki Pállal -, amely nagymértékben megszabta Kovács Imre további útját. A Táj- és Népkutató Központot Teleki hozta létre, az irányítást azonban Győrffyre bízta, aki ezt a munkát Magyary Zoltán egyetemi tanárral osztotta meg. A központ 1938 novemberében a pesti Károlyi-palotában rendezte meg A földbirtok helyzete Magyarországon című kiállítását, amely térképek, grafikonok és kimutatások révén hívta fel a figyelmet a nagybirtokrendszer visszásságaira, embertelen következményeire. A kiállítás agrárpolitikai részlegét Kovács Imre rendezte. A nagybirtokos és nagytőkés körök éles támadást indítottak a kiállítás szervezői ellen, ezért Teleki, aki időközben mint vallás- és közoktatásügyi miniszter belépett a kormányba, arra kényszerült, hogy bezárassa a kiállítást és szembeforduljon legjobb tanítványaival. Kovács Imrét ez az affér mindenesetre arról győzte meg, hogy a kormányzat részéről megfogalmazott reformelképzelésekben többé nem bízhat meg, s az ellenzéki értelmiség körében kell keresnie a társadalmi reformok kiküzdésének táborát. A politikai összeütközés következtében Kovács Imrét eltávolították az egyetemről, ezután újságíróként dolgozott és a népi mozgalomban - vele rokon gondolkodású írók és társadalomtudósok mellett - tevékenykedett. 1937-ben a szerveződő Márciusi Front egyik vezetője lett, kimagasló szerepe volt a Front 1848-as örökséget idéző Tizenkét Pontjának megszövegezésében, a pontokat is ő olvasta fel a Nemzeti Múzeum előtt. A Márciusi Front gondolata, ahogy erről Kovács Imre Márciusi Front, 1937 című, a müncheni Új Látóhatár 102
