Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Alföldy Jenő: Az objektív költészete: Bahget Iskander: Egy marék világ

kaeszköze, a fény segítségével: szívével fényképez a mester. Adva van (a pályatársak, költő barátok köszöntő sorai után) a könyv képi előszava, bemutatkozása - és ars poeticája, pontosabban ars fotograficája. íme a szem, amely a kamerán át észreveszi résztvevőn és figyelemfelhívón a nehéz sorsúakat Magyarország egyik szegény fertályán. A fényben meglátja a szépséget és a szomorúságot, az élet terhét és a víg dacú mosolyt. A reményt a szájak és a tatáros, magyar, kun, jász, cigányfekete - és az album második felében többnyire arab - szemek szögletében.

Hogy is írta Nemes Nagy Ágnes abban a versében, amelyik oly sokat mond a művészi látásról? De nézni a címe, mintha vitatkozna valakivel, talán szavakra utalt költőénje felesel a világban szemlélődő önmagával. „De nézni, nézni"... Mit is mond ez a „de", mivel állítja szembe a nézést ilyen dacosan ismételve a szót? Talán a spekulatív tudattal, amelynél többet mond bármely látvány? „És nézni fentről, lentről, mindenféle szögekben / körültapogatni a tárgyat néhány szemmel / kivésni vélük a kontúrt" - úgy, ahogy a festő lát keresztül a dolgok látható, külső burkán, áthatóan, a láthatóban megsejtetve a láthatatlant. A síkbeli ábrázolás nemcsak a plaszticitást utánozza a megvilágítás fényeivel-ámyékaival és a perspektivikus rövidüléssel meg a mélységélességgel (amelynek lényege, hogy csak azt látjuk élesen, amire a kép alkotója koncentrál, az előtte és mögötte levő és mellékes dolgok elmosódnak), hanem a szem mintegy „körbejárja" a tárgyat, vagy legalábbis erre törekszik. Arra is kíváncsi, hogy „Mi van a Hold túlsó felén?" - Ezt már egy másik költőtől, Benjámin Lászlótól idéztem. A fotós „Megragadja azt, ami a látvány mögött van, a titkot" - ezt pedig Adonis szír költő ajánló soraiból vettem kölcsön.

Hogyan lehet a valóságban rejlő, a láthatatlan aureolájában vagy a felsőbb szférákban, az eszmevilágban megbújó ideát, a lényegi igazságot rögzíteni? Azt, ami voltaképpen nem ilyen rejtekhelyeken, hanem agyunkban és lelkivilágunkban honol, és amit szavainkkal próbálunk nagy nehezen kifejezni? Ez a kép a válasz arra, hogy miként rögzíthető a dolgok „lényege": a fotós tudományának és intuíciójának köszönhetően, a tőle független, az objektív valóság bensővé, szubjektív valósággá változik át - így próbálom értelmezni a bemutatkozó felvétel mondandóját. Régi mondás: „sunt lacrimae rerum" - Rilke is, Babits is fölelevenítette: van lelkűk (szó szerint: könnyük) a tárgyaknak. A lelket a művész, ez esetben a fotós leheli beléjük. „S a tárgyakból is kifelé a sok lassú tekintet" - hogy Nemes Nagy Ágnes tárgyfelfogását tovább idézzem. És: „Nézni, tudod / mint forradás néz (...) áfán". Van ilyen kép is az albumban. Iskander is szereti az anyagot, mint a költő: a fákon a kérget, a kősivatagban a sziklát, az agyondolgozott, töredezett körmű kezeket és a lenyomataikat kifényesedve-kopva viselő szerszámnyeleket.

Úgy tetszik, nemcsak a háromezer éves írott költészet hat a „képíró urak" művelőire (Arany Jánost idéztem), hanem fordítva, a költők is irigyen sandítanak olykor a fotósra. Babits Mihály egy fiatalkori levelében olyasmit írt Juhász Gyulának, hogy költőként eladná a lelkét egy tál objektív lencséért, ha megtehetné. Igen, Arany János sok mindent megsejtő kezdeményei után Babits lett honunkban az objektív költészet megalapozója. A fényképészek objektív lencséjét „irigyelte meg", amikor szavait leírta róla. A modern, objektív költő is szeretné megragadni a dolgokat, hogy ne változtasson rajtuk önkényesen. Pontosságra törekszik, de nem a natúr valóság lemásolásával, hanem a híven rögzített látványon túli tartalom sejtetésével. És erre mintha a fotóművész volna képes legjobban. A világosság udvara című versében Babits már ifjan megmutatta, hogy nemcsak az lehet szép, pontosabban esztétikus (a groteszk és a rút esztétikáját is hordozó tehát), amit a klasszicizáló és a parnasszien szépségideál követői visznek át festővásznukra, illetve irkájukba, hanem az is, amit a fényképészek tárgyilagos lencséje „lát", illetve amit a kamera mögött álló művész vesz észre. Tárgyilagosan, ám egy pillanatig sem közömbösen: az objektív mögött mással fölcserélhetetlen személyiség áll. Esztétikus lehet akár a világítóudvarban (a „lichthof97