Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Kriskó János: Egy művész legyen humanista: Beszélgetés Bahget Iskander fotóművésszel

külön szobám, amit változatlanul hagyott, amikor én Magyarországra jöttem. Amikor aztán negyedszázad elteltével hazalátogattam, a korábbi jegyzeteimet, a könyveimet, egykori személyes tárgyaimat érintetlenül találtam. Édesanyám megőrizte nekem, mert érezte, hogy visszatérek még a családomhoz.- Azt megbeszélted-e édesanyáddal, hogy állami ösztöndíjjal külföldre készülsz, vagy ez is a te döntésed volt?- Az én személyes döntésem volt. Édesanyámat ugyan beavattam a tervembe, de nem búcsúztam el tőle, mert nem voltam biztos abban, hogy elutazom-e. Ez a mai napig fáj nekem. Végül nem otthonról mentem a repülőtérre, hanem a városból, ahol tanultam: Aleppóból. Amikor biztossá vált, hogy utazom, felhívtam édesanyámat, küldtem levelet is, kértem, hogy a holmimat szállítsák haza Aleppóból. Meg is tették. De személyesen nem búcsúztunk el egymástól. Messze voltam tőlük, és nagyon gyorsan peregtek az események. Elvittek minket Damaszkuszba, ott részt vettünk egy egyhetes felkészítő tanfolyamon, ahol előadásokat hallgattunk a magyarok szokásairól, arról, hogy egy iszlám ország egyetemistáinak hogyan kell egy európai keresztény országban viselkedni, mire kell feltétlenül tekintettel lenni az eltérő kultúra miatt.- Hányán jöttetek Magyarországra?- Körülbelül húszán voltunk. Tizenkilencen vagy huszonegyen, ezt már nem tudom pontosan felidézni. Tudom, hogy az egyik társam fiatalon meghalt, pontosabban, a halála előtt visszaküldték Szíriába. Különböző megyékből érkeztünk. Én azért hagytam ott az aleppói műszaki főiskolát, hogy magasabb tudást szerezzek, ez mindig is a vágyaim között szerepelt. Olajmérnök akartam lenni, ezért vágtam bele az egészbe. Édesanyám is nagyon örült volna ennek, mert az ő házától alig négy kilométerre volt egy nagy olajfinomító. Oda érkezik vezetéken az iraki olaj, a feldolgozott termékeket aztán a kikötőből a tengeren viszik tovább tankhajókkal. Ott akartam dolgozni a diploma megszerzése után. Érzékeny terület, minden háborúban ezt bombázzák.- Amikor Budapestre érkeztetek, nyelvi előkészítő év következett?- Egy hétig Budapesttel ismerkedtünk, megmutattak nekünk minden nevezetes helyet. Magyarul nem tudtunk egy szót sem. Én angolul beszéltem, de az sem volt jó pont: miért nem oroszul? Arra emlékszem, hogy mindig valami szép látványosságot ajánlottak a figyelmünkbe a Duna túlsó partján, mi meg a hátunk mögötti házfalakat bámultuk, mert 56 után még számos helyen nem tataroztak, és az ablaknyílások két oldalán rengeteg golyónyomot láttunk. Az jobban érdekelt minket, mint a panoráma. Egy-két hét sem telt el, amikor kirobbant a 67-es közel-keleti háború. Mi május legvégén érkeztünk, a harcok június 6-án kezdődtek.

Levittek minket Szegedre. Ott laktunk egy egyetemi kollégiumban. Onnan kezdődött az én kálváriám.

Az a kormány, amelyik minket küldött, a háborús helyzet következtében megbukott. Gazda nélkül maradtunk. Magyarországon az új gazdasági mechanizmussal párhuzamosan indult egy oktatási reform is, létrehozták a főiskolákat. Valamelyik „okos" kitalálta, hogy Szíriának úgy tudnak a legtöbbet segíteni, hogy nem kell a vendéghallgatóknak öt évig egyetemre járni Magyarországon. Főiskolán, három év alatt, sűrítve és gyakorlatias formában olyan ismereteket kapnak, amellyel mihamarabb haza tudnak térni és otthon munkába állni. A szakdolgozatot is megírják párhuzamosan a harmadik év végére, ez milyen jó lesz nekik! Én tiltakoztam, hogy ez nekem nem jó, de hiába. Beosztottak kohó- mérnöknek a Miskolci Egyetem kihelyezett karára, Dunaújvárosba. Nem akartam elfo61