Forrás, 2013 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2013 / 9. szám - BAHGET ISKANDER HETVENÉVES - Kriskó János: Egy művész legyen humanista: Beszélgetés Bahget Iskander fotóművésszel

gyatrának látszó orvosi ellátást, az élelmezés megoldatlanságait, az időjárási viszonyokat, az iskoláztatás ottani rendszerét, a politika viharos változásait, a határkörzetekben dúló folyamatos feszültséget. A választ ma sem tudom.

Édesapám meghalt hároméves koromban. Egyetlenegy emlékképet őrzök róla: alulról felfelé néztem rá, ő egy szandált nyújtott nekem, még az is rögzült, hogy bordó színű volt a cipő. A szemeit, a tekintetét őrzöm. Ez maradt meg belőle kitörölhetetlenül az emlékeimben. Fénykép vagy egyéb ábrázolás nem maradt fenn róla. Amikor ő meghalt, a nagyapám vette át a nevelésemet. Bölcs ember volt. Nagyon szerettem, és ő is nagyon szeretett engem. Én voltam apám egyedüli örököse, mert nem volt más testvérem. Nagyapám magával vitt, hozzájuk költöztem.- Nagyapád más településen élt, mint ahol ti éltetek?- Nem, egy településen éltünk. A hagyományok szerint a család tagjai egy tömbben, viszonylag nagy területen, de egymás közelében éltek.- Hogy hívják a települést, ahol születtél?- Azóta, hogy eljöttem Szíriából, megváltoztatták a nevét. Sokáig tiltakoztam, berzenkedtem ez ellen, de tenni nem tehettem semmit. Legfeljebb annyit, hogy a leveleimet mindig a régi névre címeztem. Ma úgy nevezik, Al-Zahraa, de korábban San Qunis volt. Összevonták egy nagyobb településsel. Úgy képzeld el, mint Hetényegyházát és Szarkást. A név annyit jelent, hogy Szent János. A tengerparttól öt kilométerre van.- Hányán éltetek ezen a településen?- San Qunis nem volt városias település. A tulajdonosok elkerítették a birtokaikat. Nem tudom már pontosan, talán 20-30 vagy 50 család élhetett ott. Ezek a családok gyakran 10-12 főből álltak.

A nagyapám nagyon előrelátó volt, ő indított iskolába is. Ez nem volt olyan természetes, mint gondolnád. Nem volt természetes, hogy egyáltalán tanulhassak. Mielőtt elkezdtem az iskolát, nagyapám elküldött egy magántanárhoz. Ő egy kicsit messzebb lakott, néha ott is aludtam nála. Lóháton vittek oda gyakran, még emlékszem, hogy a nyereg kétoldalt jól meg volt pakolva nagyapám ajándékaival, amelyet azért küldött az oktatómnak, mert eredményesen tanított. Jól tanultam.

Nagyapám köztiszteletben álló személyiség volt, sokan hallgattak rá, sikeresen elsimította a közösségben a kisebb-nagyobb konfliktusokat is. Bölcs ember volt, akinek a falubeliek megbíztak az erkölcsi érzékében és az ítéleteiben. Sajnos, röviddel azt követően, hogy elkezdtem az iskolát, meghalt. Megint magamra maradtam. Jött a vita, hogy hol éljek, kivel? Apám egyik testvére akart magához venni.

Édesanyám közben újra férjhez ment. Apám családja nem akart hozzáengedni, azt mondták, ők jobban vigyáznak rám. Pedig édesanyám új családja is a közelben lakott.

Az iskolában először a rajzaimmal tűntem ki. Primitívek voltak, de a tanáromnak nagyon tetszettek.

Mikor elvégeztem az általános iskolát, mindenáron tovább akartam tanulni, és ezzel számos problémát okoztam a környezetemnek. Ők szívesebben megházasítottak volna. Több szóba jöhető feleséget javasoltak, de én tudtam, hogy másként képzelem el az életemet.

Mivel segítségre nem számíthattam, így saját magamnak kerestem középiskolát. Az általános iskola elvégzése után Latakhiában folytattam tanulmányaimat, egy műszaki gimnáziumban, aztán pedig Aleppóban. Onnan pályáztam meg egy külföldi ösztöndíjat, így kerültem Magyarországra.

59