Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Bertha Zoltán: A kritikaíró Szilágyi Domokos
nek finom keverése, a legfóldhözkötöttebb mondanivaló szolgálatában".35 (Bögözi) Kádár János cizelláltan finom, emocionálisan telített természetlírájáról őszinte elragadtatással így ír: „Képalkotófantáziája nem mindennapi (...) arányérzéke tökéletes (...) egyszerűen, simán, magától értetődőn kapcsolódik a kép ahhoz, amit magyaráz; és mellesleg - nézzük csak meg tüzetesen - a modern versmondattan finomságaival is gyönyörködtet. (...) Szabadversei közelebb állanak a népköltészethez, mint megannyi ősi nyolcasban elpattogott versezet."36 De méltányolja Fábián Sándor tárgyias-deskriptív újrealista (és szemlélődő, gondolkodó, közlő jellegében egyé- nített)37, vagy Balogh József tematikus-hangnemi árnyalatosságról árulkodó, szemléletességet és fantasztikumot megkapón elegyítő versalkotásait is38; miközben mélyrehatón bírálja Szőcs Kálmán túlérzelmesített, az otthontalanság rossz közérzetét demonstráló, de olykor szinte üresen pózoló deklamáióit39, Elekes Ferenc találó látványhangulatait megtörő laposabb hasonlatait40, Cseke Gábor zavarosabb képtársításait.41 42 Vagyis érzékenyen közelít nemcsak a legkülönfélébb írói alkatokhoz, a kortársak és a Forrás-pályatársak ismert és a bírálatok írásakor számára személyesen akár még ismeretlen alakjaihoz, de meggyőző és végtelenül rokonszenves (mondhatni: kánonkényszer és igazodás nélküli) elfogulatlansággal, odaadó, friss figyelmességgel mind a befutottak, mind a tartósan háttérben maradottak műveihez; s az újabb nemzedékek teljesítményeihez is. A fiatalabbak közül a második Forrás-nemzedék jellegadó alakjairól, Király Lászlóról és Farkas Árpádról igen megbecsülő hangon és részletesen értekezik. Királyt úgy mutatja be, mint aki „láthatóan szintézisre törekszik", aki „nem oktatni akar, de gondolkodtatni", s akinél a „népdal könnyedségével és tömörségével jól megfér a szabadvers nagy lélegzetű sora és sodrása". S hogy „szép a szándék, szép a forma (...) s ami biztosíték a jövőre: az a szép alázat: / »Meghajtom fejem, / a tenger igazságos; // akkor is, ha beszédem nem érti meg.«'"12 Farkast pedig úgy jellemzi, hogy nála a kezdeti „hetykeséget" már szorongás, egyfajta keserű „népi groteszk" is kíséri; az „ifjonti kivagyiságot" valósabb szemlélet és tárgyban, megformálásban táguló látóhatár övezi.43 Az 1967-es Vitorla-ének című (Lászlóffy Aladár válogatásában megjelent), huszonnyolc fiatal költőt felvonultató versantológia kapcsán viszont fanyarabb tónusban indokolja felemás érzéseit - arról, hogy az szerinte „kései", s „egyenetlen",44 És mindemellett kétségtelenül irodalomtörténészeket megszégyenítő tömörséggel fogalmazza meg véleményét prózai, epikai művekről is. A Forrás-próza elbeszélésalakzatainak lirizáló, stilizáló és szubjektivizáló tendenciáit ugyancsak árnyalatosán, egyszersmind körültekintő lényeglátással fejti föl - Szilágyi István korai novellisztikájáról beszélve: „Szereti az első személyes előadást, a közvetlen hangot, a cselekménybe beleszőtt, indulatos belső monológokat; a leíró részeket képekkel, hasonlatokkal fűszerezi. (...) Szilágyi elbeszélő prózájának ritmusa gyakran átcsap az élő beszéd ritmusa s a feszes versritmus között átmenetet képező, ún. olvasó ritmusba (...) fő erénye (...) az érzékletesség, a típus- és hangulatteremtés. Bár indításkor általában még kötelezőnek érzi a túlrészletező környezetrajzot, költői-filozofikus elmélkedéssel meg35 Sz. D., Beszélgetés a rakparton ürügyén = A költő életei..., i. m., 23. 36 Sz. D., Egy költő, akire figyelni kell, Utunk, 1965/25., 2. 37 Sz. D., Szabálytalan kritika..., i. m. 38 Sz. D., Mi a jó és mi a rossz?, Utunk, 1965/42., 2. 39 Sz. D., A költő közérzete, Igaz Szó, 1968/6., 943-944. 40 Sz. D., Városi veréb, falusi flaszter, Igaz Szó, 1967/5., 744-746. 41 Sz. D., Megtévesztés, Igaz Szó, 1967/11., 739-742. 42 Sz. D., Igazságos tenger, Igaz Szó, 1967/7., 108-113. 43 Sz. D., Tallózó = A költő (régi és új) életei..., i. m., 359. 44 Sz. D., Huszonnyolc, Igaz Szó, 1967/9., 427-431. 106
