Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Bertha Zoltán: A kritikaíró Szilágyi Domokos
tűzdelve, de aztán gyorsan belelendül, ritmust, magával ragadó sodrást kap, s izgalmassá válik a mégoly banális cselekmény is; izgalmasabbá, mint a legfordulatosabb detektívregény. ]ó lélektani érzékkel tud feszültséget kelteni,"45 Meghökkentően pontos, karakteres jellemzés ez az évtizedekkel későbbi nagyregények, a remekművek, köztük akár a Hollóidő szerzőjéről. De kritikai könyvismertetéseiben, rövid könyvszemléiben elismerőn tud szólni a sematizmust lassan levetkőző Nagy István szikár életerővel teli, saját „elfogult merevségével" is „rousseau-i bátorsággal” szembenéző önéletrajzi regényfolyamáról is46, méltatja Molter Károly, Kacsó Sándor élvezetes múltfelelevenítő emlékezéseit47, vagy Méliusz József „harmincéves hányódtatás után" megjelent művét (Város a ködben), amelyet inkább valamifajta „tragikomédiának", „sorsdrámának", „rémregénynek", s inkább „hosszú-hosszú, itt-ott elégikus hangú elbeszélő költeménynek", mint prózának lát, s amely Proust mellett Alain Foumier-ra emlékezteti48; és megbecsülőn szól Tamás Mária amerikai útirajzáról (megjegyezve, hogy a fogyasztói társadalomról azért még mindig Huxley klasszikus remeke, a Szép új világ árulja el a legtöbbet)49, vagy odaadó figyelmességet tanúsítva ír Táncsics Mihály, Koós Ferenc önéletrajzi emlékiratairól50, Szabó T. Attila, Benkő Samu és mások (szakmunkáiról51 és egyéb könyvkiadványokról (a Könyvtári Szemle főmunkatársaként). Fogékony irodalomértését nemkülönben kiválóan tükrözik remek versparódiái Szemlér Ferencről, Márki Zoltánról, Méliusz Józsefről, Székely Jánosról, Lászlóffy Aladárról, Palocsay Zsigmondról, Gellért Sándorról, Farkas Árpádról. Talán ennyiből is kitetszik, hogy Szilágyi Domokos rengeteg mélyre villantó egyéni megfigyeléssel teletűzdelt kritikai írásainak és (kis)esszéinek összessége nyilvánvalóan nem tekinthető a sokoldalú alkotói tevékenység forgácsának vagy melléktermékének. Az életműnek ehhez a szeletéhez hozzászámíthatjuk ráadásul izgalmas esztétikai-etikai elmélkedéseit és fejtegetéseit - például a lírai nyelvhasználatról52, a műfordítás műhelytitkairól53, a forradalmiság tudatosságáról54, vagy arról az ugyancsak sajátosan a költő szuverén világképére valló meggyőződésről, miszerint a költészet semmi mással nem helyettesíthető egzisztenciális és kollektív jelentőségű szellemi védelemrendszer minden történelmi amoralitással szemben: „A költészet örökletes gyógyír; a népé különösen. / Mindig akad valami, amivel szemben védtelen az ember. S amíg akad, addig van költészet is. "55 És ide számíthatjuk természetszerűleg verstani elemzéseit, műértelmező dolgozatait56, világiro45 Sz. D., Szabálytalan kritika..., i. m., 459-460. 46 Sz. D., Tallózó = A költő életei..., i. m., 152-153. 47 Sz. D., Tallózó = A költő (régi és új) életei..., i. m., 360-361. 48 Uo., 357-358. 49 Uo., 358. 50 Uo., 362.; 150. 51 Uo., 150-151.; 358-359. 52 Sz. D., Költői szóhasználat = A költő életei..., i. m., 9-10. 53 Azt is állítva például, hogy „a magyar nyelv sajátos helyzetéből adódóan fordítás-irodalma oly gazdag, hogy átlagon fölüli műveltséget szerezhet olyan ember is, aki egyetlen idegen nyelvet sem ismer." Sz. D., Művészet vagy mesterség? = A költő életei..., i. m., 205-207. 54 „Bizony, bizony a boldogságot is meg kell szervezni előre. A Kánaánt. »Ez a mi munkánk, és nem is kevés.«" Sz. D., Forradalom után = A költő életei..., i. m., 10-11. 55 Sz. D., A költészet örökletes = A költő életei..., i. m., 7. - A költészet létszükségleti primátusáról, a költő hivatásáról hangsúlyozza másutt is: „A versírás: életforma. (...) Csak legyen tartalom. / Azaz: ne csak gyakorolja - étje a költészetet." Sz. D., Kortársunk, Arany János, i. m., 132-133. 56 Például: Sz. D., Vajda János két verse = A költő (régi és új) életei..., i. m., 314—319. 107
