Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Imre László: Értékrend és módszer : Grezsa Ferenc Németh László-tanulmányai
László háborús korszaka, s időben utoljára, 1990-ben a legkorábbi periódussal foglalkozó: Németh László Tanu-korszaka. A kandidátusi, illetve a nagydoktori fokozat hamarosan főiskolai, majd egyetemi tanárrá teszi. Természetes, hogy a Németh László-életműben gondolkodó monográfia-építés a filológiai adatközléstől eltérő módszert igényel, az értékrend mégis csekély mértékben változik. A tényfeltárás mind teltebb, mind kiérleltebb formában nő olyan szintézissé, ami már nem egyszerűen számba veszi a Németh László-alkotások művészi és erkölcsi problematikáját, hanem egyértelműen arra törekszik, hogy az életmű nemzetpedagógiai építményként szolgálja az akkori jelen, s a későbbi jövő minőség centrikus perspektíváját. A Mikszáth Kálmán és a vásárhelyiek, a József Attila városunkban típusú cikkei is sok mindent hordoztak a puszta levéltári vagy sajtótörténeti felfedezésen túl. A Németh László-kutató Grezsa Ferenc mégis más „légtér"-be lép: egy kultúra, sőt egy nemzet egésze lesz viszonyítási pont. Az is igaz, persze, hogy a pálya első két évtizede nélkül nehezen volna elképzelhető ez a kibontakozás. Kiskunmajsa, a szülőföld, Kecskemét, a középiskola, Szeged, az egyetemi évek, Hódmezővásárhely, a választott tájhaza öröksége mind-mind arra ösztönzi, hogy egy szűkebb haza élményében éljen át össznemzeti sorsot, egy időben és térben tágabb haza feladatait és lehetőségeit gondolva végig. A Házavató Mezőszilason című írásában ugyan Németh Lászlóról beszél, de talán önnön tapasztalata és küldetéstudata is hangot kap szavaiban: „Erkölcsi tanítása a »nagy család« pedagógiai étoszában és a magyarság sorskérdései iránti elkötelezettségérzésében foglalható össze. Szilas egyszersmind az írói mitológia születési helye. A mezőfóldi tájhazát a Kalevala fold- és levegőistenei lakják, akik az embert a realizmus szigorának és az utópia varázslatának kettősségére nevelik." Az értékrend tehát csekély mértékben változik, de a monográfiateremtő ambíció és a Németh László-életmű összeurópai sugallatai mégis eltávolították a helytörténeti forrásoktól és a Juhász Gyula-textológiától. Nem véletlen, hogy ebben az egyetemesebb igényben és témában talál országos szövetségesekre a nyolcvanas években az akkor úgy mondott népi, nemzeti irodalmárok és barátaik körében, Czine Mihályban, aztán a debreceniekben, Görömbei Andrásban, Márkus Bélában. (Magamat azért nem említem, mert örök büszkeségem, hogy én már tizenévesen a legnagyobbak között láttam.) Ennek a szintemelkedésnek nyilvánvalóan voltak további szubjektív és objektív tényezői. Talán kora gyermekkorától azonosult a népi íróknak a parasztságba mint megtartó erőbe vettet bizalmával. Aztán szerepe lehetett a Németh László „közvetett testközeliség"- ének. 1957-ben, amikor először lép a Bethlen-gimnázium tanári szobájába, még tíz év sem telt el Németh László távozása óta, tehát személyes varázsának még nem tűntek el a nyomai. Az író kollégái és barátai, a Sipka házaspár, Körtvélyessy László, Szabó Imre sok mindent továbbörökítettek nagyképűség nélküli tudományihletéből. A második világháború utáni évek szörnyű pusztulás- és megalázottság-élményéből is származtatható a felelősségérzet: ezen a nemzeten semmi más nem segíthet, csak a tanulás, a tisztesség, a tudás, az erkölcs. (Ami - persze - egybeesett a török hódoltság óta keserves, de sikeres létharcot folytató kálvinista iskolák szellemével.) Különös, de jellemző részletkörülmény, hogy a vásárhelyi „elefánttemető/'-t (ahogy az Égető Eszter a különccé torzuló tehetségeket jellemzi), Pákozdy Ferenc, Tölcséry István, Péczely Attila, Szabó András sorsát már-már a maga csapdájaként (a szellemi kiválóság vidéki elkallódásaként) élheti meg Grezsa Ferenc. E szubjektív okok mellett az maga, ha valaki éveken át Németh Lászlót olvas, azt jelenti, hogy folyamatosan a filozófia és tudománytörténet közelébe kerül. Sőt: még a Németh László elolvasandó vitapartnerei is lángelme közeli szellemek (Szekfű Gyula, Lukács György), tehát a folyamatos erőfeszítés szükségképpen hoz magával szellemi emelkedést. Ez a nívó már-már kötelezővé teszi, hogy több száz évnyi magyar kultúra, s a XX. századi 38
