Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Imre László: Értékrend és módszer : Grezsa Ferenc Németh László-tanulmányai

Európa mint viszonyítási pont biztosítsa a Németh László-életmű betájolását. Az értékrend tehát nem sokat módosul, mégis tágasabb és elevenebb lesz szerzőnk gondolkodása. A Németh Lászlóról szóló tanulmányok szövegéből is kivehető a személyes közel kerülés a nagy íróhoz, akár sorspárhuzam formájában. A megmentett gondolatokról például azt írja, hogy „dokumentuma annak, hogy a tanulmányíró fegyverzete - a vásárhelyi pedagógia rejtett vívóleckéinek is köszönhetően - a hallgatás éveiben sem rozsdásodott be." Nos, a tanítás „vívóleckéi" Grezsa tanulmányírói fegyverzetét sem hagyták megrozsdásodni, akár gondolt erre a fogalmazás közben, akár nem.

Ha Grezsa Ferenc tanulmányírói módszerét és színvonalát kívánjuk jellemezni, akkor a róla alkotott portré elemei nem sokban fognak különbözni az általános kritériumoktól: olvasottság, műérzék, elméleti felkészültség, fogalmazási készség. Alighanem Németh László hatása a képies, metaforikus fogalmazás elszaporodása az életmű második felében, ami nem tiltott, de nem is túlságosan gyakori a tudományos értekező prózában. Pl. „Kányádi Sándor Bartók-versei az összetett kompozíció Szilágyi Domokos-i nagy lélegzetvétele helyett aforizmatikus tömörségűek, puskalövésszerűek." Egyre gyakrabban köti össze felismeréseit a kor meghatározó kérdéseivel. Komolyan vette azt, hogy Németh László műfajai nem vizsgálhatók elszigetelten, csak az életmű általános törvényszerűségeihez igazodva. (Követve a jó orvos példáját, aki nem tud véglegeset mondani az emésztőszervek vagy a légzőszervek működéséről, míg nem veszi figyelembe az érrendszer és a vázrendszer adottságait.)

Rámutat, hogy Németh László regényműfaja, annak esztétikai struktúrája előbb gondolati modellként születik meg, s így bomlik elbeszélésregényre és tudatregényre. A pályakezdő Németh próbálkozásai a lírával és a novellával nem hordozzák magukon az igazi nagyság jeleit, ehhez gondolati érésre és műfaji differenciálódásra volt szükség. Azt sem tagadja szerzőnk, hogy eme felismeréshez Ady pályájának kulcsa vezette el, azaz a tudományos módszertan nyelvén az analógia, a természettudományok egyik legrégibb, s legbeváltabb eljárása. (És most egy személyes emlék, ami talán hiányozna a tudós Grezsa portréjából: a tanulószobán valamelyik kissé naiv - tehát nem zavarba hozni szándékozó - tanuló leány azzal a kéréssel fordult a tanári asztal mellől felügyelő, s természetesen könyveibe mélyedő Grezsa Ferenchez, hogy mivel az ő osztálytársai most nincsenek itt, segítene neki a matematikapélda megoldásában. Grezsa tanár úr nem förmedt rá, szokása szerint rámeresztette szemét, aztán egy pillanatra a távolba tévedt tekintete, átvette a füzetet, hajába túrt, s egykettőre megtalálta a megoldást. Ekkor győződhettünk meg arról, hogy nemcsak művészet kedvelő, nagy olvasó felügyelő tanárunk van, hanem aki annak idején a reál tárgyakból is kiemelkedő lehetett.)

Az Ady-analógia lényege ez: „A líra hasonló funkciót tölt be Németh László pályáján, mint Adyén a publicisztika: pályanyitó műfaj, a dilettantizmusból való kiemelkedés alkalma. A prózaíró Németh versekben készül el, mint a költő újságcikkekben." Itt és máshol is nyilvánvaló: Németh László gondolatvilága, hihetetlenül gazdag, sokarcú szellemi öröksége a fogékony és vállalkozó kedvű irodalomtörténész-utódnak mintegy segítségére siet. Németh László gondolata alkalmas arra, hogy Grezsa Ferenc önnön hivatását tisztán láthassa: „Nálunk a művek megszületnek, de elmarad az a kritikai munka, amely a nemzeti műveltség részeként az olvasók tudatába építi őket." Hozzátehetjük a mából nézve: ha nem maradt volna el, ma kevesebb korrupció, nagyotmondás, kulturálatlanság nehezítené Magyarország amúgy sem könnyű sorsát.

Nem hiányzik Grezsa Ferenc Németh Lászlóról szóló monográfiáiból és tanulmányaiból a vitázókedv sem. De sosem durva, sosem ingerült. Azt írja például, hogy Németh László nagy gondolkodó volt, de „nem annyira a felfedezők, mint inkább a szintézisteremtők fajtájából, akinek eredetisége főképp művének szerkezetében rejlik, nem pedig elemeiben." E megál39