Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Kriskóné Dávid Mária: "Az akkori vezetők egy várost a kultúráján keresztül is mértek"
lett, gondolok itt a Kerámia Stúdióra, a Szórakaténuszra, a Naiv Múzeumra. Olyan egyedi színfolt volt, ami az országban máshol nem volt megtalálható, és ezáltal hiánypótló volt. Nem tagadom, néhány ellenzője is akadt. Különösen a kizárólag a hagyományos néprajzi értékeket becsülök vonták kétségbe, hogy van-e egyáltalán értelme ennek a gyűjteménynek, vagy egy napon említhető-e ez egy néprajzi gyűjteménnyel? A nyitást követően hihetetlen nagy vendégforgalmunk volt. Nagy érdeklődés volt a helyi és az országos sajtó részéről is, illetve a megye és a város vezetői is fontosnak tartották, hogy megismertessék a gyűjteményt ide érkező vendégeikkel. Ha a városba érkezett egy delegáció, biztos, hogy elhozták ide. Jó szívvel próbálták ajánlani mindenkinek, úgyhogy az első években tényleg kimagasló látogatottságot értünk el, de ez nyilván minden új intézmény esetében így lehetett. Később aztán sokféle új tevékenység beindítására vállalkoztunk, már csak azért is, hogy az érdeklődést fenn tudjuk tartani, új látogatókat tudjunk az intézménybe vonzani.- Ez már a kilencvenes években volt?- Igen, akkor kezdtük el az időszaki kiállítások rendezését. Ehhez természetesen át kellett alakítani az állandó kiállítást, hiszen 1984-ben kb. 6 m2 kivételével, ami az összes dolgozónak szánt terület volt, minden egyéb a kiállítást szolgálta. Akkor nem gondoltak arra, hogy itt másfajta tevékenységre is szükség lehet. Tehát folyamatosan kellett az állandó kiállítást szűkíteni, átrendezni, és megteremteni azokat a feltételeket, hogy több ember egyidejűleg sokféle munkát tudjon végezni a házban.- Már a nyolvanas években voltak gyermekprogramok, vagy ezek csak később indultak be?- Az 1980-as évek legvégén kezdtük el az egyszerű kézművestechnikák bemutatását, illetve ezeknek a gyerekekkel való megismertetését. De igazából a kilencvenes évek elejére tehető az, amikor már időszaki kiállításokkal és egyéb programokkal is jelentkeztünk, nemcsak kézműves-foglalkozásokat, bemutatókat, hanem más előadásokat, szakági találkozókat is szerveztünk.- Mit gondolsz, mi lehetett az oka annak, hogy ennyiféle intézmény tudott itt az hetvenes- nyolvanas években gyökeret verni?- Mi lehetett? Én így visszatekintve azt gondolom, hogy az akkori vezetők egy várost a kultúráján keresztül is mértek, és fontosnak tartották, hogy akár áldozatok árán is működjenek itt olyan intézmények, amelyek a városiasodást is befolyásolják, illetve egyedi jelentőséggel bírnak az ország szempontjából is. Mehettem bárkihez akármilyen kicsi problémával, azt a sajátjuknak tekintették és segítettek megoldani, mert fontos volt számukra is az intézmény sikere. Eljöttek, elhozták a vendégeiket, figyelemmel kísérték a munkánkat. Azt gondolom, hogy büszkélkedtek is ezzel, és ezt most egy picit hiányolom. Nem azért, mintha nem lennének büszkék rá, vagy nem tartanák fontosnak az értékeinket, csak valamiért mégsem jut arra idő, hogy ha idejön egy testvérvárosi delegáció, akkor elhozzák a gyűjteménybe.- A Népi Iparművészeti Tanáccsal hogyan alakult a kapcsolat a gyűjtemény megalakulása után?- A Népi Iparművészeti Tanács feladatait először a Magyar Művelődési Intézet vette át, ott kapott helyet ez a terület. Jól is működött egyébként egy elkülönített Népi Iparművészeti Osztály keretén belül. Az utóbbi időben a Hagyományok Háza vette át teljes egészében ennek a területnek a gondozását. A Hagyományok Háza az egykori Népi Iparművészeti Tanács jogutódja is, és ott a Népi Iparművészeti Osztály, illetve a most már Budapesten megnyílt Népi Iparművészeti Múzeum is ezzel a területtel foglalkozik. A mi állandó kiállításunk anyagának egy része, ami még az említett régi iparművészeti tanácsi 159
