Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Komáromi Attila: "Kecskemét volt a mérce"
volna, hogy ott bevásárlóutca legyen. Tulajdonképpen az épület így került szóba, mint lehetséges Kodály Intézet. Szegény Csató Karcsi16 kapott érte fegyelmit, mert előző nap megírta, hogy nagyon fontos lenne, hogy ez az épület megszülessen. Aztán éjszaka lebontották a takaró épületeket, és szegényre ráfogták, hogy azért, mert ő megírta. Azóta a Kodály Intézet és más intézmények viszik a város hírét. A Katona-ügy, az egy kicsit nehezebb, mert társaság ugyan van, de tagdíjat nem szedünk, így nehéz működni. Minden évben valami maradék pénzből eléldegélünk. Most esszépályázatot hirdettünk, egészen jól sikerült, országhatáron kívülről is jöttek be tanulmányok, a Forrásban három már meg is jelent. Most a színházzal szerveztünk egy középiskolás kritikusi pályázatot. Nagyon jó, hogy sikerült annak idején megnyitni az emlékházat. Terveztük, de sajnos nem sikerült kibővíteni, ott most már lakóház van. — 1989 előtt a Katona József Társaságnak volt-e meghatározó értelmiségszervező szerepe? — Volt, akkor legalább két-három évenként volt egy ilyen Katona életét feldolgozó rendezvény, mert hát egészen addig, valljuk be, a Katonáról szóló irodalom meglehetősen szűk volt. A hetvenes évek végétől kezdődött az, hogy ha valaki el akar olvasni valamit Katonáról, már nagyon sok mindent talál. Ehhez kétségtelen, hogy a Katonatársaság akkori vezérkara, Orosz Laci bácsi és mások érdemben hozzájárultak. Én ma úgy gondolom, hogy most már nemcsak a Katona-életműről, hanem az irodalom és a művészetek összefogásáról kellene, hogy szó legyen. A Katona-kultusz ne csak Katona Józsefről szóljon, hanem Katona szellemiségéről. Többször elmondtam, hogy 39 éves korában halt meg. O ezért a városért annyi mindent tett 39 éves koráig, amit ő felmutatott, az egy követendő magatartás. Nagyon jó lenne, ha ez a kultusz egy kicsit a kecskeméti művészeti élet ihletője lenne, mert a városban ma is komoly értékek vannak. Annak idején írtam egy dolgozatot a művészet vidéken, vidéki művészek témakörben. Sajnos Magyarország egy Budapest-fejű ország, a művészetben meg különösen az. Hogyha Pesten valaki fölhúzza a szoknyáját, az egész országos sajtó erről szól. Ha Kecskeméten megszületik egy érték, még a kecskemétiek se nagyon tudják, vagy csak ritkán. Provinciának tekintenek bennünket a fővárosból, s ami itt születik, legyen bármilyen jó, provinciálisnak. Egy általam elképzelt Katona-kultuszban tehát nemcsak Katonáról lenne szó, hanem az itteni művészeti-kulturális élet egészéről. Segíteni azt, ami itt történik, vagy megszületik. Tudom, nagyon sokan vannak itt a városban, akik tesznek ezért. Csakhogy mikor tudjuk áttömi a falakat, azt nem tudom, mert azért majdnem minden vidéki város így jár, mint mi. És ez elég nagy baj. — Ez az intézményrendszer, amiről itt beszélgetünk, szerinted fenntartható állapotban van, vagy olyan gondokkal néz szembe, mint amit a Forrás, a zománcműhely és a kerámiaműhely kapcsán említettél? — Igen, én sajnos azt látom, hogy az intézményrendszer is veszélyben van. Napi politikai ügyről van szó, ezért ne menjünk bele mélyebben. Azt hiszem, hogy az a baj, hogy a kultúrában, a művészetben még nincsenek igazán magánmecénások. Az állam már nem akar, vagy nem tud mecénás lenni. Márpedig úgy tűnik nekem, hogy Magyarországon a kultúra mecénások nélkül nem életképes. Mindenkit, aki tesz valamit a művészetért, a kultúráért, jobban meg kellene becsülni, jobban oda kellene rá figyelni. És itt az ifjú nemzedékről beszélek, nem az én korosztályomról. 16 Csató Károly újságíró, a Petőfi Népe munkatársa 1984-ig. 108
