Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 7-8. szám - Loránd Klára: Itt a háziasszony nem mondta, hogy "muszáj a cipőt levetni, uraim, ha belépnek?"
dett az iparművészettel is tudatosan foglalkozni. A gyűjtés teljesen más indítékú volt részéről, mint amilyen a mai világban. Majdhogynem a gazdagok privilégiumává vált korunkban a műgyűjtés. Pedig az értékmentés kiapadhatatlan lehet, folyamatosan barátokat kell szereznünk a kultúránknak. Ez a Bozsó-életmű egyik nagy tanulsága.- Honnan származnak a tárgyak? Egy részük nem is magyar, ugye?- A néprajzi tárgyak az egész történelmi Magyarország területéről származnak, de a mag főként az Alföldről. Először Kecskemét környékén kezdett el gyűjteni, később járt Erdélyben, a Felvidéken. Azok az iparművészeti tárgyegyüttesek, amelyek megjelentek arisztokrata családoknál vagy kecskeméti polgároknál, ha nem is Magyarországon vagy a Monarchia területén készültek, azért a mi történelmünknek a részei. A mi ízlésünk tanúi az esetben is, hogyha olasz, német vidékek távolabbi részeiről vagy Franciaországból származnak, készítésük szerint. Bozsó János nem járhatott még külföldi árverésekre, mert abban az időben ez lehetetlen volt. A hivatalos, állami műkereskedelem a BAV üzleteiben zajlott. A szerencsés és elhivatott gyűjtők még eredeti lelőhelyükön is fellelhettek műtárgyakat, virágzott az Ecseri piac, a pécsi vásár. A rendszerváltás környékén megjelentek a magánkereskedők, sőt az aukciós házak. A hőskorszak véget ért.- A gyűjtemény gyarapodása ma is tart?- Olyan intenzitással sajnos nem tudjuk gyarapítani, mint ahogyan Bozsó János, a műtárgyak ára megváltozott, ritkább a kuriózum. Sok-sok értékes dolgot a hatvanashetvenes évek valutaéhsége kisodort Magyarországról. Az utóbbi években látom, hogy visszatérnek műtárgyak. Egy itthon eladott magyar műtárgy magasabb árat érhet el, mint külföldön. Ez fontos és jó dolog. Bár azt vallom, minél több 20. századi és kortárs művésznek az alkotását kellene külföldre kijuttatnunk, hogy ismerjék meg őket, bennünket. De visszakanyarodva, nagyon sokszor töröm rajta a fejemet, hogy hogyan következhetett be a robbanásszerű kulturális honalapítás, a művészeti műhelyek születése Kecskeméten. Azt hiszem, hogy személyiségfüggő is volt, egymást is vonzották a művészek. Inspiráló szerepe úgy lehet ebben a Bozsó Gyűjteménynek, hogy ha itt megnyílhatott egy magángyűjtemény, akkor művészeti műhelyeknek is van itt mit keresgetni.- A gyűjtemény milyen körben és mennyire volt ismert az hatvanas-hetvenes években?- Ha János végigment az utcán, mindenki köszönt neki, hogy „szervusz, Jancsi". A város része volt, és annak is tekintette magát. Őbenne soha föl nem merült, hogy a gyűjteményéből üzleti vállalkozást csináljon. A későbbiekben többen mondták, hogy „mit vacakolsz, hát gazdag ember lehetnél". És ez őt elszomorította. Mert azért voltak nehézségeink is egy időben, hogy egyáltalán meg tudjunk maradni.- És konkrétan más személyhez köthető-e a gyűjteménynek a létrejötte? A városi vagy a megyei vezetésből volt-e olyan, aki segítette?- Nem tudom, mikor és hogyan alakult ki Gajdócsi István és Bozsó János között a kapcsolat. Szerintem Gajdócsi István festőművészként ismerte meg és emberként szerette meg a Jánost. Felismerte, hogy ezt a gyűjteményt meg kell menteni, mint ahogy Tóth Menyhért életműve mellett is erőteljesen és hathatósan kiállt, aminek köszönhetően az ma a Cifrapalotában látható. Érdeme, hogy képes volt lehetőséget teremteni és szabad utat adni az alkotóknak. Sok művészember a mai napig úgy emlékszik vissza rá, hogy 86
