Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 7-8. szám - Kerényi József: "Úgy kell építeni, hogy se bánatot, se nosztalgiát ne ébresszünk az emberekben a múlt iránt"

- A Wekerle-telepnek1, ahol felnőttél, volt szerepe abban, hogy így kezdtél el gondolkodni az építészetről?- Persze, természetesen, egyértelműen. A magas tetős házak és a sok fa egy életre meghatároztak. Mert az embert meghatározza a környezete. Kevesen tudják, de ezzel az elvvel, módszerrel, itt Kecskeméten jó évtizeddel megelőztük a világot, a gazdag Nyugatot. Mi ezt a hatvanas években kezdtük el, Európában pedig csak a hetvenes évek második felében kezdték el megbecsülni az öreg házakat.- Kecskemét ennyire előrelátó volt, vagy ezek kényszerek voltak? Azért gondolkodtatok így, mert nem volt pénz új épületekre?- Az ötlet a szegénységből született. Abban az időszakban, a hatvanas években új építésre nagyon kevés pénz jutott. Akkortájt egész Bács-Kiskun megye kevesebb lakást kapott, mint egy politikailag kiemelt szocialista iparváros, például Salgótarján. Az ország legnagyobb megyéje voltunk, hogy érzékeltessem a helyzetet.- Valószínűleg a megye mezőgazdasági jellege miatt nem voltunk kiemelt célpont.- A korszellem egy korral együtt mindig eltűnik, visszavonhatatlanul. Csak megpróbáljuk megidézni, mint például most, ebben a beszélgetésben. Miközben az új építésére szigorú költségkeret volt, amit politikai és egyéb szempontok alapján osztottak szét, az úgynevezett felújításra szolgáló pénzösszegeket soha nem költötte el senki. És ebből a keretből kezdődött el az egész. De azért nem csak a szegénység, a pénztelenség miatt vágtunk bele a rehabilitációba. Tulajdonképpen Kecskeméten jöttem rá, hogy ugyanilyen fontos az ember. Legyen az politikai vezető, vagy egy városlakó, az emberekkel kell valamilyen kapcsolatot kialakítani. Lehetőség szerint úgy, hogy annak aztán végül mindenki örüljön. Egy ilyen beszélgetésnek talán az is lehet a tanulsága, hogy ez miként is kezdődött. Az első ilyen munka a hatvanas években adódott: a Fehér doktor tanyájából kellett kialakítani az úgynevezett Bugaci csárdát. Az előzménye egy országos tervpályázat volt. Idegenforgalmi pályázati ötleteket vártak. Én Reile Gézáné ösztökélésére indultam el, és nyertem is. Nem volt itt akkor idegenforgalom, és Reile Gézáné érdeme döntő abban, hogy a világháború előtti, akkor nemzetközi hírű Bugac-pusztai idegenforgalmat újjá akarta éleszteni. O akkor az Idegenforgalmi Hivatal vezetője volt. Ezzel a munkával, a Bugaci csárdával indult el a rehabilitáció. Később ez egészült ki a Pásztormúzeummal. És itt már megint lehet látni, hogy a Fehér doktor tanyájából kialakított Bugaci csárda képviselte a régit, a Pásztormúzeum pedig már vadonatúj, vasbeton szerkezetű épület volt. így teljes az építészet, hogy a régi és az új szimbiózisban él.- 1963-ban végeztél a Műszaki Egyetemen, és 1964-ben jöttél Kecskemétre. Pályázat volt, vagy valakinek a kérésére, hívására jöttél ?- Ez megint egy önálló történet lehetne. A lényeg az, hogy az egyik kolléga, Gedei Árpi fölkeresett az akkori BÁCSTERV-től, sajnos már nem él. Kért néhány tanszéktől javaslatot, és megkeresett, hogy jöjjek Kecskemétre dolgozni. Nekem ott senkim és semmim nem volt, de fogtam magam, lementem, megnéztem Kecskemétet. Poros volt, hideg volt, barátságtalan volt. Épp akkor bontották a Városháza mögötti laktanyaépületet, ami műemlék volt. Először körbeépítették a tűzoltósággal, majd utána elbontották

1 Wekerle-telep: Kertvárosi jellegű munkás- és tisztviselőtelep Kispesten, amelyet 1908-ban Wekerle Sándor miniszterelnök kezdeményezett, hogy egyszerű, de élhető lakásokat juttasson új városépítési koncepciója keretében az állami alkalmazottak családjai, illetve az állami és egyéb üzemek dolgozói számára, bérleti konstrukcióban.

74