Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Oláh - Gál Róbert: Bolyai János képzeletbeli számvetése életéről, hiteles feljegyzések alapján
gébb magyar forintra, és noha megmaradt Atyám évi 400 forintnyi járandósága, amit már magyar forintban kapott, az jóval kevesebbet ért, mint a rénes forint. Atyám egyszer nekem ki is fejtette, hogy ha jó matematikust faragna is Gauss belőlem, mihez kezdek majd azzal Erdélyben? Legtöbb, ami lehetek, professzor az udvarhelyi, enyedi vagy marosvásárhelyi kollégiumban. De a fizetés akkor is igen vékony, és a felemelkedés bizonytalan. Miből lehetne akkor tisztességesen megélni, hogy ne legyenek állandóan anyagi gondjaim? Csak egy hivatal van, amely mentesítene az anyagi gondoktól, és az a katonaság. Legyek hadmérnök, akinek, rendfokozattól függően, kétszer, háromszor akkora a javadalmazása, mint egy kollégiumi professzornak. És aki eléri az ezredesi rendfokozatot, annak évi 1600 rénes forinti javadalmazása is lehet. Nem beszélve arról, hogy még tanár is lehetnék a hadmérnöki egyetemen. Szóval, mikor Atyámnak ez az ötlete kipattant a fejéből, igen nagyon elkezdett álmodozni, hogy ha elvégzem a katonai akadémiát, akkor ezzel megszűnik az állandó pénztelensége, és az ősi Bolyai családunknak nemcsak a régi dicsősége állhat helyre, de még anyagilag is rendbe jövünk. Szegény, jó Öreg, milyen messze állnak a mi gondolataink az Úr szándékától. Mert igaz, hogy hadmérnök és másodszázados lettem, de közben az egészségem megbomlott, és kényszerülve betegnyugdíjaztak. Igaz, mint nyugpénzes kapitánynak szinte van annyi javadalmazásom, mint volt Atyámnak. Most persze hiába is hánytorgatnám fel Atyámnak, hogy azt ígérte, aki megoldja a párhuzamosok problémáját, az akkora gyémántot érdemel, mint a Löld. Sajnos gyémántot nem kaptam, de még egy tál ételt sem! De az igaz, hogy Atyám oltotta belém azt a múlhatatlan szenvedélyt, hogy megtisztítsam a geometriát a párhuzamosok zavaros elméletétől. Ha atyám költői képekkel, szenvedéllyel és tudománytörténeti háttérrel nem plántálja belém ennek fontosságát, akkor az én roppant fontos Tér Tudományom sem születik meg. Naplómból kihagyom a bécsi éveket és az azt követő tíz év katonai szolgálatomat, mert arról a törzslapom bőséges adattal szolgál. 1833 júliusában végleg hazaköltöztem Marosvásárhelyre. Atyám nagyon nehezen fogadott. Nem tudott beletörődni, hogy ilyen gyorsan kettétört fényesnek indult katonai karrierem. Sokat nem lakhattam Atyámnál, mert Ő egyfelől féltette tőlem Anikó nevű szolgálóját, másfelől értésemre adta: a Református Kollégium nem azért biztosítja számára a szolgálati lakást, hogy abban nyugpénzes tiszteket elszállásoljon. Ezért aztán lakást kerestem magamnak, és néhány hónap múlva elköltöztem Atyám szolgálati házából. Kosztozni Horváth Józsefnéhez jártam, és megfogadtam szolgámnak a székesdi Kozma Józsefet. Atyám, hogy irányomban elkövetett igazságtalanságait enyhítse, és látván, mi tömérdek pénzt elköltők lakbérre, tűzifára és kosztra, felajánlotta, hogy költözzem Domáldra, amit a Bolyai nemzetség Nagyapám házassága révén szerzett. Annak idején, amikor Apám Göttingenből hazaballagott, majd házasságot kötött Anyámmal, neki is az apja Domáldot jelölte ki lakóhelyül. Szép kis birtoktest volt, csendes, békés hely, jó, dolgos szász és román jobbágyokkal, nem úgy, mint Bolya, melyet ellustult és trehány népség lakta. Bolyán nem voltak már őshonos magyar jobbágyok, csak a földbirtokosok voltak magyarok, és ez így volt Domáldon is. Mégis Domáld 55
