Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 5. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT OTTLIK GÉZA - Németh Judit: Édesapám barátairól

- jellemzi valahol egy időben saját tevékenységét. Azt hiszem, ez volt az egyetlen eset, hogy édesapám valakinek az adjutánsaként lépett fel.

1940-ben Móricz javaslatára kezdik meg egy népfőiskola alapításának tervezését. Jellemző, hogy a hatóságok nem engedélyezték Pesten egy kollégium létrehozását, így az egész összegyűlt pénzt a hódmezővásárhelyi kollégiumnak adták. Az Iszony című regényét is azért kezdte írni, mert Móricznak, a Kelet Népe szerkesztőjeként, szüksége volt anyagra, és amikor Apu tiltakozott, hogy neki most nincs regénytémája, Móricz azzal torkollta le, hogy egy írónk mindig kell, hogy legyen témája, amit meg tud írni. Móricz halála után évekre abba is hagyta a kézirat folytatását, és azt csak 1947-ben fejezte be.

Apám, amennyire tudott, segíteni akart a szeretetre méltó, fáradt, beteg, idős embernek. Ugyanakkor hálás volt Móricznak néhány nagyon mély, emberi gesztusáért. „O volt az utolsó nálam erősebb ember a világban, aki jóakarattal volt hozzám"- írta Móricz halála után. Különösen a Cseresnyés dráma bemutatója utáni viselkedése maradt számára emlékezetes. A darabot a kritika nem fogadta jól, már előtte is nézeteltérése volt Apámnak a színházzal. Móricz a Kelet Népében egy Apunak címzett sürgöny szövegét közölte, amiben leírta, hogy a színház zsúfolt volt, a közönség egyre melegebb hangulatban fogadta a darabot, s a végén 25 kihívás volt - hatalmas siker. „A színészek kitűnőek lettek volna, ha a próbán bemutatkozol nekik, hogy a neved nem Schiller Frigyes, hanem dr. Németh László." A Kelet Népét ugyan kevesen olvasták, de Apámat nagyon megvigasztalta ez a nyílt távirat. Úgy érezte, az apai szív szólalt meg Móricz részéről a sürgönyben. Móricz egyébként nem dicsért olyan dolgot, ami nem tetszett neki - olyankor inkább hallgatott. A VII. Gergely nyilván nem tetszett, mert az első felvonás után eltűnt.

Móricz volt az egyetlen ember - tudomásom szerint -, aki Apámat befolyásolni tudta (azért persze ő sem nagyon). Édesanyámmal nagyon jóban volt. Tőle hallottuk, hogy ha valamilyen kérdésben nézeteltérés volt Apu és közte, ő néha Zsiga bácsinak mondta el a problémájukat, és ha az egyetértett vele, megkérte, próbálja meg Aput befolyásolni.

Mi, gyerekek nem sokat találkozhattunk vele, hiszen csak kilencéves voltam, amikor meghalt, mégis mindnyájan szerettük őt. Gondolkodtam, mi lehetett ennek az oka. Valószínűleg az a tulajdonsága, hogy érdekelték az emberek, és szerette őket. A gyerekek ezt gyorsan megérzik. Azonkívül a bája volt vonzó. Már a betegsége alatt fennjárt egyszer nálunk a Rózsadombon. A szüleim rábeszélték, ebéd után feküdjön le egy kicsit pihenni. Nem tiltakozott. Egyszer csak kinézünk az ablakon, s látjuk, amint megy le a Törökvész úton. Nem vitatkozott, hanem egyszerűen megszökött. Este aztán telefonált mentegetőzni.

Apu megírta a Lányaimban, hogy a gyerekversei, amik a Boldog világ című kötetben jelentek meg, milyen népszerűek voltak köztünk. Ma is emlékszem a dedikáció végére, pedig a kötet sajnos 1944-ben elpusztult:

„Magda, Ucó, Gigi, kiki válassza ki, neki ki kedvesebb. Nekem mind a három igaz barátom."

Csak az elejére nem emlékszem, de Apám Móricz-kötetét végigolvasva most örömmel találtam meg ott:

„Egy bokorban három virág, boldog világ..."

70