Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 4. szám - Tandori Dezső: A Magyar Szókincstár felé/felől : Plusz Kosztolányi; Országh-szótár angol-magyar

És...

Eddig meg is volnánk, megvoltunk.

De...

...ahogy „Süt a Nap”-ot mondok, és rá az „egyáltalán" valahogy végső erejű („Nem az, hogy süt. Nem az, hogy a Nap. EGYÁLTALÁN.”), kell lennie valaminek, amire végképp kéretik semmit se mondani.

Ezt én megtaláltam. Ez így hangzik:

Boldogtalan vagyok.

És itt nem kell csak gondolni sem arra, hogy miért.

Nyilván az emberi megánéletre gondolnak elsőül. A pályafutásra. Meg hogy valami környűlések miatt. De nem adok én tippeket, hogy mit nem kell gondolni se. Az egészséget ki ne hagyjuk. Ez eddig a törlendő. Mit is mondtam, amihez nem szabad semmit szólni? Nekem se?!

Boldogtalan vagyok.

Hogy segítsek (min? kinek?):

Egész életemről se mondhatom, hogy szép volt.

Jó, azaz...hoppá. Itt belekötés lehetősége van. Mert valaki azt mondja: „élet, azt mondod... és ez többértelmű, és nem csak rólad szól, barátom”. Ezt mondja. És igaza lehet. Kerestem hát olyan mondást, ami egyértelmű is, kikezdhetetlen úgyszintén. „Életemet sem érezhetem szép életnek..." Hiába erős a szubjektív elem (hogy én érzem, nem érzem stb.), az élet objektív, nem feltétlenül én vagyok. Mi legyen hát? „Egész életemre se mondhatom, hogy szép volt.” Ccc. Hogyan dobjuk ki az „élet" kerek, külső egészét?

Gyötrődöm. Ez nem része a boldogtalanságnak.

(Amit nem részletezünk! Én sem teszem.)

Tehát:

Szép se volt egészen.

Aha! Ilyesmi.

Szép se volt igazán.

U.a.

Együtt nézzük:

„Boldogtalan vagyok.

Szép se volt."

Nagyon erős. Elsöprő. Nem? Azt mit latolgassam, hogy vajon gondol-e rá valaki: magam nem voltam saját magamnak rendjén való? Módom nem volt szép? Nem az, hogy én, nem így értjük. De nem vétek épp magam a tétel, a kérés ellen. Nem mondom: Ady: hogy ő csúnyán élt. Én nem éltem „csúnyán". Csak valami szép se volt az egész.

Maradok tehát a rideg közlésnél:

Boldogtalan vagyok.