Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 1. szám - Füzi László: Megérkezés : IV. rész
Egy idő után Hatvani Danival együtt vittük a napi ügyeket, én a lap megjelentetése körüli dolgokat intéztem, s miután Dani másodszorra is megnősült, a mi lányainkkal egyidős lányai voltak, magánkapcsolat is kialakult közöttünk, Pintér Lajos állt korban hozzám a legközelebb, így a napi élet gondjairól is beszélgettem vele, Szekér Bandi az irodalmat érzelmileg is megélő tanár volt, az én tanárságom, kicsit talán a filosz-lét is hozzájárult a vele való kapcsolatom kialakulásához, Buda Ferivel 1986-ban majd együtt utazunk három hétre a Szovjetunióba, először Moszkvába, s onnét Alma-Atába és Frunzéba, valójában majd akkor csiszolódunk össze. Zám Tiborral pedig... Sajnos Zám Tiborral kevés közös időnk volt, 1984 áprilisában meghalt. A Szeplős fogantatás című kötetét „őszinte rokonszenvvel" dedikálta nekem, közéleti viaskodásait pedig én szemléltem a rokonszenvnél nagyobb érdeklődéssel. Bodor Jenő nyugalma, kiegyensúlyozottsága nagyon sokat jelentett a Forrás körül, nekünk személyes gondjaink intézésében is segített. 7. Olvasó- és tördelőszerkesztőnek kerültem a laphoz, ez a kettősség valójában a kéziratoknak a szedéshez való előkészítését és a lap betördelését jelentette. A nyomdából hosszú levonaton kaptuk meg a szöveget, ezt kellett oldalméretekre szétvágni és a meglévő formára felragasztani. Olló és ragasztó, technokol, mintha szipóztam volna abban a pár órában, amelyekben ezt a munkát végeztem. Valóban pár óra volt az egész, a végén már talán csak egy vagy kettő, ekkor nyerte el a lap a véglegesnek gondolt formáját, helyükre kerültek a képek, eldőlt, hogy a leadott anyagból mi fér bele az akkor átlagos kilencvenhat oldalba, ez a kötöttség azt jelentette, hogy kicsit a szerkezetet is formálhattam, ám ha ennyi lett volna a munkám, akkor ezért nem lett volna szabad Egerből Kecskemétre költöznünk. Számomra az volt az érdekes, ami mindezen fölül volt. Ma már akár nagy szerkesztőségnek tűnhet a Forrás akkori szerkesztősége. Valóban több embert foglalkoztatott, mint amennyit ma egy irodalmi folyóirat szerkesztősége foglalkoztat, valójában azonban „csak" négyen dolgoztunk ott főállásban, Hatvani Dani, Lajos, Julika, azaz Vörös Józsefné, a titkárnőnk és én. Gazdasági ügyeinket a Lapkiadó Vállalat munkatársai vitték, a kiadói feladatokat is a Lapkiadó Vállalat látta el, a „rovatvezetők" tiszteletdíjas munkatársak voltak, s valóban a legkülönbözőbb időben jöttek be a szerkesztőségbe. Valójában kis szerkesztőség volt a Forrásé, így a munka minden fázisára ráláttam, a két szerkesztőségi szobában mindenki hallott minden telefonbeszélgetést, láttuk a bejövő leveleket, s a munka nagyobbik részét is hárman végeztük, a többiek a hozzájuk érkezett kéziratokat hozták be, s elvitték magukkal a nevükre kiszignált kéziratokat. Ezeket véleményezték, ezek a véleményezett kéziratok a véleményekkel együtt szabadon keringtek a szerkesztőségben. Ebben a valamennyire mégiscsak bürokratizált, ám inkább a beszélgetésekre épülő forgatagban ismertem meg a szerkesztőségi munkát, a szerkesztők ízlését, s azt, hogy mi a véleményük az irodalomról és a társadalomról. 21
