Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Gajdó Ágnes: "Leányok, talpra!" : Élet az előszállási uradalomban
Én is voltam vízhordó is. Huszonhatban, kilencszázhuszonhatban. Mindennap megsúroltuk a kannát, hogy szép, tiszta, gusztusos legyen. Szép fenyőfából készült, mint a gyúródeszka, olyan szép fehér volt az én kannám mindig. Ha nyáron sok eső esett, az aratás akár hat hétig is elhúzódott. Sokat voltunk a külső majorba', ott volt a birkaistálló, úgy hívták, hodály. Oda mentünk be, szalma volt bőségesen, ott feküdtünk sorban, a jászlak meg ott voltak a fejünknél. Ottan sokat muzsikáltunk is, táncikáltunk, a nagyleányok meg elszórakoztak. Előfordult, hogy kimentünk, mikor elállt az eső, szétszedtük a kepéket, fólállogattuk a búzát, hogy a feje fönn volt, hogy száradjon. Alighogy összeraktuk, újra esni kezdett. Úgy, mint a József és testvérei, ő mesélte el az álmát, hogy búzakévét állogattak, aztán a testvérei kévéi mind meghajoltak az ő kévéi előtt. Hogy kitől tanulták a marokverés fortélyait a leányok? Az idősebb testvérektől, rokonoktól, már vízhordó korukban. Vágytak rá, hogy ők is tudják, hogy ügyesek legyenek, hogy elégedettek legyenek velük, hiszen nagyon jól tudták, hogy egész évben az aratás a legfontosabb munka, akkor és ott keresik meg az egész családnak az évi kenyérrevalót. Teránk, Jánosunk arattak, vittük nekik az uzsonnát, akkor már kicsit belekapcsolódtunk a munkájukba. Megtanultuk, hogy az a jó marokverő, aki jó kötelet tud csinálni. Gyorsan kellett ám! Mondtuk, mintha áram lenne a kezünkben, olyan gyorsan kellett mozgatni. Sietni is kellett, hogy ne maradjunk el, mert ha én elmaradtam, akkor az utánam következő banda még jobban elmaradt, nem tudott menni. Vasárnap általában nem dolgoztak, de este már újra kimentek az adott táblához, ott aludtak. Szombat este hazamentünk, vasárnap ráértünk, későn keltünk föl, tíz óráig, tizenegyig is elaludtunk. Szegény idesanyám főzte az ebédet, nem segítettünk neki, mert nagyon álmosak voltunk. Olyan fáradtak, álmosak voltunk aznap, hogy úgy, úgy remegtünk. Ha fölkeltünk is, csak egy darabig úgy tébtünk-lábtunk [tébláboltunk], aztán tértünk csak magunkhoz. Vasárnap este pihenésképpen, még nem akartunk lefeküdni, nótáztunk, éjfélig is eldanolásztunk. Nyitva van a százados úr ablaka, Arra alá van egy gyászos temető, ezeket. Nyitva van a százados úr ablaka barna kislány sírva jár el alatta állj meg kislány érted dobog a szívem nem tagadom, hogy igazán szeretlek nem állok meg a százados úr szavára nem leszek a százados úr babája van már nékem a századjában egy közlegény kit nem adnék százados úr magáért a közlegény elesik a csatába kinek borul barna kislány vállára ha elesik, szálljon áldás porára mégsem leszek százados úr babája. 70
