Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 3. szám - Gajdó Ágnes: "Leányok, talpra!" : Élet az előszállási uradalomban
A hagyománytisztelet nem egyenlő a maradisággal. Az, hogy a XXI. században egy ma már ismeretlen világban barangolunk, semmiképp sem ártalmas, sokkal inkább izgalmas kaland. Amikor beteg voltam, gyakran nagyanyám vigyázott rám, mert a szüleim dolgoztak. Mama ott ült az ágyam mellett és mesélt. Nem mesekönyvből, hanem az életéről. Nagyon sokszor hallottam ugyanazokat a történeteket, s ha kértem, hogy mesélje el, hogy volt, amikor az orosz katonák kacsát vágattak velük, vagy amikor a fővárosban faluzni ment Teránkkal, mindig rám szólt, nem mese ez. Mama történeteiből szinte a teljes XX. századot megismertem. A múlt felemlegetése sosem csak és kizárólag nosztalgia, nem is a bezzeg az én koromban jobb volt hangoztatása. A múltbéli utazás révén határozott útmutatást kaptam, s olyan értékrendet tanultam, amit szeretnék továbbadni a lányomnak s majdan az unokáimnak, még akkor is, ha a tisztesség, az udvariasság, a lelkiismeretes munkavégzés, a mások iránti türelem a XXI. században sokak szerint nem korszerű. * Minálunk itt a zirci apátság birtoka volt, annak a kenyerén nőttünk föl, azt dolgoztuk mindig. Falun is megvolt mindenkinek a maga munkahelye. A földművesek a földdel dolgoztak. A zirci apátság rengeteg embert foglalkoztatott. Itt a pusztákon, Kelemen, Róbert, Előszállás, Ménesmajor, Selyemmajor, Antalmajor, Kiskarácsony, Nagykarácsony, Györgyszálláspuszta - mindenhol voltak részesaratók, cselédek. A ciszterciek csak a XVIII. század elején vetették meg lábukat újra Magyarországon. Három középkori apátság, Zirc, Pásztó és Szentgotthárd visszaállítására tettek kísérletet, ezek közül csak Zirc fejlődött igazi apátsággá. Az apátság birtokainak központja Előszálláson volt, ugyanis a XX. század elejétől Békefi Rémig zirci apát a ciszterciek magyarországi birtokai közül legnagyobb kiterjedésű és legkedvezőbb gazdasági adottságokkal rendelkező előszállási uradalom fejlesztését ösztönözte. 1751-ben kápolnát építettek, 1765-ben készült el a rendház, mely a mindenkori jószágkormányzó rezidenciája volt. 1779-ben, a plébánia létesítésével egy időben épült fel a háromhajós, egytomyú, barokk jellegű templom, melynek legértékesebb kincsei a kézzel faragott stallumok és a Maulbertsch-főoltárkép. A lakosság ekkoriban pusztai cselédekből: béresekből, pásztorokból, csőszökből s a gazdaság helyi irányítóiból állt. A cselédek cselédházakban, a törpe- birtokosok vályogházakban éltek. A cselédlakások egy szobából és egy közös konyhából álltak, általában négy család élt itt együtt. * Nagyanyám édesapja béres volt, öregbéres - vagy emberbéres, ahogy mama emlegette, hogy megkülönböztesse a kisbérestől. Alapról származott, feltehetően a munkalehetőség vonzotta az uradalomba. Megismerkedett Boldis Borbálával, s házasságukból négy fiú született. Fülöp Mihály azonban 1909-ben özvegy maradt, felesége fejtífuszban meghalt. Rokonok kommendálták neki a szintén özvegy Győri Máriát, aki két gyermeke megszületése előtt Karácsonyban az uradalom szolgálatában állt mint aratószakácsné, az édesapja, Győri Benjámin volt az aratógazda. Amikor 1909-ben összeházasodtak, máris hat gyereket neveltek közösen, s ezután születtek még hatan: István 1911-ben, Borbála - aki édesapja első felesége emlékére kapta a nevét - 1913-ban, Imre 1914-ben, Lajos 1917-ben, György 1921-ben és Sándor 1923-ban. Idesanyámnak rokona volt az ura részéről az a család, amely összehozta idesapámmal. Idesapám tizenhárom évvel volt idősebb idesanyámnál, de az nem számított. Kilencszázkilenc november 8-án 63
