Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 3. szám - Hász Róbert: Az áruló Vénusz

velőt hagyjon maga után), amikor Holderson alig ötvenlépésnyire tőle meghúzta a ravaszt. Ijedtében majdnem lezuhant a párkányról. Az esemény pergő tagoltsága, a köd mögül felvillanó torkolattűz, amit szeme sarkából elkapott, és amit azonnal követett a fülsiketítő durranás, majd a sörétek pattogása körülötte a köveken ráébresztette, pontosabban ráijesztette a kijózanító igazságra, hogy az ember sosincs egyedül. Még akkor sem, amikor saját haláláról dönt. Valami csoda folytán egyetlenegy sörét sem sebesítette meg, csupán kalapja bánta, és jobb csizmájának sarka, mindkettőt egyszerre repítette a tengerbe egy-egy ólomdarab. A történteket utóbb jelnek vette. Az Úr keze láthatatlanul kinyúlt a ködből, és lekevert neki egy kijózanító maflást bűnös és haszontalan képzelgéseiért. A halál testközelbe került, valószerűbb lett, sokkal valószerűbb, mint amit a tenger morajlása ígért a sziklákon túl. Megértette, hogy a halál nem azonos a halálról való képzelgéssel. A halál rémület. Visszavonhatatlan, elképesztően rövid, félelmetes pillanat, mely elválasztja a szándékot a tettől, a világosságot a sötétségtől. És a halál önálló akarattal bír, ott csap le, ahol neki tetszik, és nem mérlegel, nem habozik, nem finnyáskodik, nem jelenti be érkezését. Többé nem járt a nyomában. A halál majd megtalálja magától, nincs szüksége az ő segítségére. (Hogy ügyetlensége ki ne derüljön a többiek előtt, s elkerülje a gúnyolódást, amiért összetévesztette egy fészkében pihenő hófajddal, Holderson új csizmával, kalappal, egy font dohánnyal, egy üveg rummal és egy pár kötött kesztyűvel kárpótolta később Raskovitzot az ijedtségért. Azóta a lelkész is abbahagyta reggeli ájtatosságát, igaz, ő egészen más okból, őt az Úr más módon, másért pofozta meg.)

Mindez nagyon régen történt, és mintha nem is ővele. Egykori önmagára, aki hajdanán a szigetre érkezett egyetlenegy zsákkal a hóna alatt, amibe belefért minden rendelkezésre álló holmija, múltja, jelene és jövője, úgy emlékezett, mint egy feledés homályába vesző ismerősre, akit az évek múlásával messze maga mögött hagyott. Egy alig látható kicsiny pontra a múlt horizontján. Azonban vannak dolgok, amik sosem múlnak el. Anne illata, Anne bőrének melege, kezének érintése, Anne hangja, ahogy felkacag a rózsabokrok mögül, Anne suttogása a sötétben, Anne combjainak szorítása: egy-egy éjszakában felvillanó emléklobbanás valamennyi, amiknek nyomát az évek hullámverései sem mossák el, olykor feltörnek, s keserű szájízt hagynak maguk után, még Voigt pasztilláinál is keserűbbet, amiknek utóízét bő vízzel legalább le lehet öblíteni. Nem, Anne emléke nem fogy el benne, amiképpen a harag és a gyűlölet sem Mölke gróf iránt. Ahogyan a deszkában hagyott göböt sem tünteti el, legföljebb eltakarja az évek során fölkent festékréteg.

Raskovitz többször elsétált a Fogty-ház környékére. Igyekezett eleget tenni a parancsnok kérésének: az öböl fölötti dombról figyelte az idegenek ténykedését. Idejük nagy részét új otthonuk berendezése kötötte le. A szolgájuk, egy kicsi, kopasz emberke, a ház körül tüsténkedett egész nap, a bejárat elé lepakolt ládákat hordta befelé, mialatt titkáruk a ház és az erőd között ingázott. Két alkalommal maga a jószágkormányzó is felkereste őket, ami, ismerve Rynning lusta és hanyag természetét, arról árulkodott, hogy a két tudós kényelmének biztosításáról a legfelsőbb helyről, Koppenhágából kiadott ukáz rendelkezett (a vatzői helytartó utasításait Rynning figyelemre sem méltatta volna). Katonák tologat7