Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - A csillagórákból könyv született : Herczeg Jánossal beszélget Staar Gyula
nem, milyen fontos értékkülönbség, hogy a ptolemaioszi rendszerben nincs matematikailag számítható méret. Amikor könyvírás közben Laci egy-egy odavetett megjegyzését nagyítólencse alá kellett helyeznem, újra meg újra rácsodálkoztam, milyen kompakt volt a tudása.- Amikor Németh Lászlónak egy interjúban, 1968-ban, feltették a kérdést, kik azok a fiatal írók, akiktől irodalmunk továbbfejlesztése várható, felsorolásában említette: „tanulmányíróink közt a félelmetes tájékozottságú Vekerdi Lászlót tartom a legtöbbre."- Látod, ez nem csak az irodalomtörténetre vonatkozott. Egyébként ennek a megvilágosodásomnak a fényénél mindjárt észre is vettem valamit. Ebben a fejezetben Galileinek is szerepel egy kozmikus játéka, amellyel Laci szerint versenyezni akart Kepler „Matrjoska- babáival". A bolygókat egy helyről indítva, szabadeséssel próbálta a pályájukra állítani. Ez nagy fölfedezésének, a szabadesés törvényének apoteózisa lett volna, mintha az Úr így igazodna a magateremtette fizikai törvényekhez. Bár nem sikerült ilyen helyet találnia, de azért még a Discorsiban is foglalkozik vele, s ott leír egy mondatot: „Az asztronómia tanainak hála, meglehetősen pontosan ismerjük az égitestek pályájának nagyságát és távolságát ama középponttól, amely körül keringenek." A könyv írásának és Simonyinak hála, meglehetősen megismertem az asztronómia akkori tanait, miszerint „az égitestek pályájának nagyságát" csak Kopernikusz elmélete szolgáltatta, így „ama középpont, amely körül keringenek", nem a Föld, hanem a Nap! Atyavilág!- Mert hiszen Galilei a Discorsif Arcetriben fejezte be, a száműzetésben. A per, a megtagadás után. Ez pedig akkor a megtagadás megtagadása.- Nem mondja ki. De, mint Németh László Galileije a jóindulatú őrének, Landolfónak az ujjával mutatja a forgást, itt a hozzáértő olvasóinak egy talányos mondattal utal a keringésre. Hogy örült volna Laci ennek az észrevételnek, mint ahogy a Landolfo-jelenet is a kedvence volt. Sokszor emlegette, eljátszva a mozdulatot. Mennyi kérdésem lenne hozzá! Hogyan kerülhette el ez a feljelentők figyelmét? Voltak-e besúgók körülötte? Vagy ki lehetett magyarázkodni? Hiszen a ptolemaioszi asztronómia is adott távolságot az égitesteknek, csak rendszere geometriájával az nem volt igazolható. Vagy az inkvizíció akkor már elnéző az öreg tudóssal? Nem akarták tovább vegzálni, és a világot, meg az egyházi ellenzéket újra provokálni? Hiszen sok pap volt Galilei pártján, például a nemrég alakult piaristák. A pápa is tudta az esze mélyén, hogy mi az igazság, talán már sajnálta egykori mesterét? Galilei még mindig Itália értéke, a jupiterholdakra mint égi órára alapozott navigációs ötlete iránt egyszerre érdeklődtek a spanyolok és a velük szemben álló hollandusok... A kérdésekből akár egy egész esszé kerekedhetett volna, mint ahogy annyiszor egy-egy észrevétel után. Ilyenkor megálltunk, és kibontottuk rendesen, hiszen „nem kell sietni!"- Visszatérve lektoraidhoz, olyan eset is volt, amikor nem hallgattál rájuk?- Természetesen mérlegeltem. Például a Nibelung-énekben Gunter király elnyeri az erős, szép és vad izlandi királynő, Brünhilda kezét, legyőzve őt egy párbajban, de csak a láthatatlanná tevő csuklyát viselő Szigfrid segítségével. A nászéjszakán Gunter ráront a vonakodó Brünhildára, erre az széles övével megkötözi és egy kampóra akasztja egészen másnap reggelig. Rádiófelvétel közben Laci, elemezve a jelenetben rejlő mélypszichológiát, meglepetésemre azt mondta: „Mint Kárász Nelli Takaró Sanyit, Németh László Iszony regényében." Amikor a betegségéből felépülő férj az izzadságszagú ágyban erőszakosan gyakorolni szeretné jogait, Nelli hasonló harcosan áll ellent, és közben - akaratlan-akarva - egy párnával megfojtja az urát. „Kárász Nelli is szögre akasztotta Takaró Sanyit - érvelt Laci 95
