Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - A csillagórákból könyv született : Herczeg Jánossal beszélget Staar Gyula
A több mint 30 adásból A véges végtelen II. kötetét akkor kellett volna megírni, de hatalmas munkának ígérkezett, ráadásul Laci - mit sem törődve a realitásokkal - még a középkort is hozzá szerette volna csapni, miután az átmenet évszázadokra kenődik szét.- A véges végtelen kultúrtörténeti esszéfolyamnak vannak jól elkülönülő szakaszai?- A közepéig még szakaszokra tudnám osztani, bár ott is vannak átfedések, visszatérések. A középkorban vagy négy vonulatot tekintettünk át. Külön sorozat készült a technikáról, a városokról, az egyetemekről, a lovagi kultúráról és az egyes nemzetek anyanyelvi irodalmának kialakulásáról. Ez utóbbi: Chrétien de Troyes költészete, a Nibelung-ének, a Roland-ének persze korának gondolatvilágát, eszmerendszerét, szokásait, etikáját dokumentálja, amit minden későbbi kor újraértelmez a magáéval kölcsönhatásban. A kilencvenes évek második felében a polgárság, a városi kultúra, a professzionális közigazgatás, államvezetés volt az esszék témája. Aligha véletlenül. Ötletszerűen kikapok néhány címet ebből az időszakból: Kalmárból üzletember - Pénzből pénz - A közjó kútjai - A civikus erények - A közjó több, mint az egyéni jók összege - Himnusz a városhoz - A nyomor nyomában — Polgárból újra jobbágy - Város és nemzet - Tisztesség és haszon - Nemzetek országok - Allamépítő hivatal -A szent érdek nevében - Város, ország, birodalom - Világi javak vetélkedése - Mindennek ára lett... Nem történt primitív aktuálpolitizálás, mindössze a késő középkor-kora újkor olyan tükörnek bizonyult, amelyben a jelenkor sorskérdéseit is megpillanthatjuk, és nézhetnénk mindmáig, mert „nem az idő halad: mi változunk". Másfélszáz adás után, 2000-ben belementünk a 16-17. század tudományába. A sorozat meglehetős csapongóvá vált. Főleg Descartes színre lépése után. Descartes optikájához kapcsolódtak Newton optikai kutatásai, azután megint Descartes, majd visszaugrottunk Galileihez, aztán újra előre a Royal Societyre, aztán megint Descartes-ok, majd a mikroszkóp világa és ismét Descartes. Két-három összefüggő esszé, de aztán az egyiknek valamelyik részlete - többnyire a háttértanulmányok közben talált érdekesség - indukált egy-egy újabb témakört, amit be kellett szúrni a sorozatba. Galileit igyekezett kerülni, hiszen készült, majd megjelent könyve, az így él Galilei, de nem nagyon tudott elszakadni tőle. Viszont, ha még néhány évig egészséges marad, megszülethetett volna az így él Descartes is.- Newtonról is nagyon jó könyvet írt, így élt Newton címmel.- Nagy veszteség, hogy a newtoni fénykorba már nem érkeztek el az adások. Laci itt sok mindent tudott volna letenni az asztalra. „Rettenetesen unalmas, sótlan pasas" - mondta, de amikor beszélni kezdett róla, minden olyan érdekessé vált. Tehát A véges végtelen utolsó időszaka már nem szakaszolható, olyanná vált, mint a püspökkenyér, amiben ez is van, meg az is van. Itt Laci inkább a tudomány másodvonalára fektette a hangsúlyt. A nagyokról már sokat tudunk. Lényegesen kevesebb az ismeretünk azokról, akik úgy hatottak a tudomány fejlődésére, hogy előkészítették a híressé vált tudósok útját. Hosszan méltatta például Henry Oldenburgot. Kíváncsi lennék, hány olvasónk hallott róla. 1619-1677 között élt, a Royal Society titkára volt. Összefogta a testületet, az akadémia összes ügyét ő intézte. Folyamatosan óriási levelezést bonyolított a világ minden tájával. Laci külön hangsúlyozta: „saját zsebből!" Alapító szerkesztője a Philosophical Transactions of the Royal Societynek, a levelezés egy része a kéziratok begyűjtésére, szerzők felkutatására irányult. Levelet írt például Itáliába, Marcell Malpighinek, aki felfedezte a hajszálereket, tisztázva ezzel a keringés mikéntjét. Oldenburg kérte a kitűnő mikroszkópost, nem vizsgálná-e meg a selyemhernyó anatómiáját, talán felfedhetné a selyemszál titkát, ami az ipar számára rendkívüli hasznú lenne. 88
