Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 2. szám - Kabdebó Lóránt: "Kitalálja az életet" : Szabó Magda emlékezése (Bécs, 2000. október 24. és 27. között)
gyereknek a történetet az elégetett nagyszülőket és a saját szenvedésüket, nőjön csak fel nai- vul, és azzal a szent meggyőződéssel, hogy teljesen beletartozik a nemzet testébe. Erről már gondoskodtak. KL: És az „olvadás" idején? SZM: Hallottam a Petőfi Körről. De én rohantam az iskolából haza, hagyjanak engem békén. Különben is, ott meg kellett volna bocsátanom azoknak, akik eddig bántottak minket. KL: És a család, Debrecen? SZM: A legkomolyabb gondokkal küszködtünk. Nagyon komplikált volt az érintkezés Debrecennel, hát hogy gondolod. Szombaton is tanítás volt még akkor. Pénzünk se volt. Mégis le kellett mennem. Ott volt 250 forint büntetési nyugdíjjal az apám, aki állandóan a kitelepítés árnyéka alatt élt, mert valaha városi tanácsnok volt. Ne felejtsd el közben, hogy anyámnak az első házasságából való fia hazajött az amerikai hadifogságból és hazahozta a feleségét, ott született egy gyereke. Az öregek már betegek voltak, valamelyik mindig kórházban. Valahogy mindez nem volt könnyen elviselhető. Amellett soha nem panaszkodtam a szülőknek, és soha nem mondtam, mint Petőfi az anyjának, hogy ha tudná, mily nyomorban élek, dehogy mondom el! Az ember az anyjának ilyet nem mond, hogy mit csinált a Rákosi-korszak az életünkben. Azért volt olyan fontos a megmaradt baráti kör. Ahol mindenki megalázott volt, mindenkit leköptek, senkinek nem volt pénze, mindenki éhezett. KL: Ti hol laktatok? SZM: Az Attila utcán. Az a Tibor lakása volt. Onnan jöttünk később a Júlia utcába. KL: Ez a kettő volt mindösszesen. SZM: Most 111., régen 79., ahogy átmegy az út a Vérmezőn. Szemben a déli vasúttal. Most körülbelül ott van a középső autóbusz-megálló. Mellettünk volt egy Közért, és amikor hajnalban hozták a tejeskannákat és leállították a földre, akkor mindig rémülten összeölelkeztünk az ágyban, mert az volt az ÁVO ideje. Nagyon jól tudtuk, hogy Tibor hajszál híján úszta meg a Justus-ügyet. Justusnak volt valamilyen rettenetes népbírósági dolga, és az egész rádió vezetőségét, mindenkit megvádolt. Utóbb megvallotta Tibornak, hogy őt is feladta, mint akiről elképzelhető, hogy angol kém, és a BBC-nek mindent jelent. Hát ott voltunk, hogy minden éjszaka görcsösen kapaszkodtunk egymásba, hogy a Justus-ügyből mikor lesz valami. Mindenki számolt azzal, hogy lecsuknak. KL: De itt voltak ellensúlynak a barátok. SZM: Azon az utcán, ha lejjebb megyünk, a túlsó oldalán lakott Ottlik, a közeli Mészáros utcában Kálnoky, és szemben velünk Ágnesék, a Kékgolyón. Mi ott állandóan kapcsolatban álltunk. Főleg Ottlikékkal. Mert Ottlikné bámulatos háziasszony volt. Hogyan lettem író? KL: Miként vált Szabó Magda költővé, illetőleg íróvá? SZM: Induljunk ki abból, hogy lehet ugyan, hogy én tudok verset írni, de azt hiszem, hogy az nem ér semmit, mert az igazi költő olyan, mint Babits meg Kosztolányi. Kosztolányi haldoklása idején feljövök és tévetegen állok a János Kórháznál, nem merek bemenni, még a névjegyemet se merem beküldeni. Mert nekem akkor az író majdnem isten. Nem az iromány. Az író. De akkor én? Úgy tudtam verselni, hogy az őrület. Látom a gyerekkori verseimet, az abszolút tiszta rímeket, a teljesen hibátlan metrikát, mindent tudtam. A klasszikusokon nőttem fel. KL: Fordítottál? 77
