Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 12. szám - Tandori Dezső: Továbbra is az Egzisztancialitásról : (Ld. Egy úr)
Közbevetés: az meg, hogy vágy-hasonlatokat hozok, ízléstelennek is vehető. Mindjárt az jön, amit Darwin evolúciótanára mondtam: „B...ni eleve / rossz ízlés jele." Ám éreztem ilyet. Ha az „ott" szó értelmét kerestettem, s az volt a poénom: „Mi az, hogy ott? - az, hogy ott basszák meg...!", miért írom ki itt a szót, az imént miért nem írtam ki? Mert túlzás stb. De az egész írósdi túlzás! 5. Hát az egzisztencialitás? A tematizálatlan! Igen? Képtelenség akkor a tiszta egzisztencialitást élni, előállítani. Mindig van valami téma, tematika, dolog. Hacsak... ha nem az van, igen, hogy „a gondolat mint érzet". Akkor egy pillanat, még az imént „ezt gondoltam", mondjuk a műnyúlláb izzószálkénti használatát metántorpedófejben, de most ez, hipp-hopp, már csak egy érzet. Tárgyatlan. De hát - de, de, de - lehet így élni? Ellenben: hogy nyolc fog hiányzik 2 újabb éve a számból, a gyökerek belobbanhatnak, nagy bajokat okozhatva... hogy semennyi időre sem akarom emberkézre adni magam, semennyi időt nem akarok közérvénnyel beosztani; mások dolgai miatt várakozni; és akkor agyon-vissza „vigyázom magam", elő ne jöjjön a sérvem, mert akkor „visznek", és én sehova... percre se... évek óta járok ugyanabban a váltogatott hat trikóban, télen is a nagykabát alatt, vászonkalapban vagy kötött sapkában, ruháimat kihíztam, lefogyással nem bajlódom, 60-62 kg, sőt ex-57 kg helyett 90-92 vagyok? írógépeim lerobbannak, nem viszem javíttatni őket, holott boldog lehetnék, hogy van még, a mai időkben, írógépszerelőm... Lehet így élni? Nem lehet így élni! Hanem akkor? Én így élek! 6. E sorolások miatt, az egész miatt nem lehetne folytatni az írósdit. Abbahagyni, amíg nem késő. Hiszen kit érdekel egy iksz illető azok szélsősége? Ezek az enyémek... kit? Hogy „külsőt nem tartok". Mintegy inast, kertészt stb. Na ja. Hogy nincs bennem vágy az érintkezésre. Hm. Nem óhajtok újdonságokat. Csakugyan? Egy villamos-, buszlépcsőről nem bírok rendesen leszállni. Hát nem. Életveszélyes. És akkorát zöttyen a rugalmatlan ízületek sokasága okán a... Igaz. Nem hallgatok már zenét, csak ami verébkémnek szól, a klasszikus zene rádiója. Lejátszóim rég könyvhalmokba épültek. Papírtömegek fedik el Fender-zongorám billentyűzetét. Felejtem tudásaimat. A legrémesebb: 70 ezer meccs után egyik percről a másikra abbahagytam a Kártyabajnokságot, a három ligát a 60 klubban - medvék, madarak. Feleségemmel játszottunk 52 000 meccset, az utolsó 18 000-et már magam. Kidolgoztam egy fair módszert, ahogy franciakaszinózni magamban lehet. De nem magamnak, hanem a kluboknak, csapatoknak játszottam, és ha 15 meccs x óra volt, másfél x óra a könyvelés. Füzetek tömegei. És hirtelen abbahagytam. Az egészet. Medvéimmel, a madárkákkal - fotók, a régiekről, kézbefoghatóak az öröklétű maiak. Főmedvém stb., de mi az öröklétezés? Az egzisztencialitás? Igen, bennük. Ez meghal velem. Igen? Döbbenet, hogy a kártyát abbahagytam. 7. Meddig soroljam, és miért, hogy nem megyek, vonatlépcsőn, nem tudok már felkapaszkodni, nem is érdekel az utazás, lenézném a készülődés buzgalmát, minek? Nem sorolom, mi az, amit mégis csinálok. De az emlékhelyeket elhagy17
