Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Kovács Krisztina: Életeken át : Géczi János : Viotti négy vagy öt élete
ban, mint „az utak hivalkodtak szerepükkel", vagy „a levél az emlékezet formája"j úgy tetszik, felfeslik a más helyeken kifejezetten aprólékos és cizellált, esszéisztikus betétekkel finommá szőtt, a szótárkészítő-gyűjtő szépirodalmi hagyományát is szépen használó regény szövete. Viotti utazásai és utazásról szőtt ábrándjai mindazonáltal a regény egy fontos részletében, egy valóban poétikus és „érzelmes utazás" végpontjaként a Géczi-univerzum édenkertjében, az Adrián teljesülnek be. Az végképp nem meglepő, hogy a csodálat tárgyaként megjelenő dalmát lány testtájai is csak az alkotó szépírói és tudományos pályáján is hangsúlyos szerepet játszó rózsa-szimbolikában elhelyezve ábrázolhatok. A Viotti hőseinek életprogramja és kedvtelése a könyvvel mint korpusszal, mint minden szempontból bekebelezhető, birtokolható tárggyal szembeni elvárások és képzetek összegyűjtése. Ezt hangsúlyozandó, a Kalligram ezúttal is igényes kivitelű borítóján éppen az az ezüst levélbontó látható, amely a hősnő, Alice gyűjtőszenvedélyének tárgyaként a regény szereplőinek papír iránti szenvedélyét is hivatott jelezni. Az olvasás kultúrtörténeti korszakai, a változó formákkal és médiumokkal együtt alakuló pszichológiai és fiziológiai körülményei olykor csak egy-egy odavetettnek tűnő, ám az összkép szempontjából annál lényegesebb körülményként jelennek meg a történetben. A modernitás olvasási szokásairól, fiziológiai és pszichológiai összetevőinek változásáról is tömör, ám nyilvánvalóan hangsúlyosnak szánt részletek szólnak: „Amikor újfajta időszaka kezdődik az olvasásnak: az olvasó az egyik oldalról a másikra lapozva olvas, hogy közben egész passzusokat átlépjen, más esetekben pedig keresztül-kasul járja a mondatokat, szét is szedi azokat, és feljavítja, hogy a szöveg által nem sejtett következtetésekre jusson..." (14.) A regény narrátorai szívesen válogatnak a bőven rendelkezésre álló könyvvel kapcsolatos fétisekből és szakrális cselekvésekből. A kínai császár nevét a textusban más szóra cserélő szerző gesztusa (44.), ha figyelembe vesszük azt a körülményt, hogy a zsidó-keresztény, vagy akár az antik görög-római hagyományból is ismert szokások párhuzamaként testesül meg, egy kultúrtörténeti csemegéket tartogató kirakós enigmatikus darabja. A számtalan vendég- vagy előszöveg között kiemelt helyet foglal el a tárgyául a szerelmeslevél írását választó 12. századi, veronai kódex. Ennek ürügyén újfent az olvasás történetének lényeges metódusai villannak fel, hiszen a némán, halkan, hangosan olvasott szerelmeslevél-típusokat ismertetve indirekt, ám észlelhető módon Euripidésznek az olvasást sebessége alapján tipologizáló, az olvasott szövegről bejárandó térként gondolkodó gondolatai villannak fel egy pillanatra. A párhuzam alátámasztja, ami eddig is nyilvánvaló volt, hogy Géczi hősei effajta teresülő világként tekintenek a könyvekre, és bennük saját élettörténetükre. A szövegből nyíló, és a másikba vezető ajtók Borgesnél kultikussá írt elgondolását követi a Viotti titkos történetei után nyomozó feleség. Bár ez a történetszál sem nélkülözi a direkt utalásokat, azokat a metaleptikus határsértéseket, amelyek a napját az egyik regényben elkezdő és a másikban folytató, viszonyítási pontként csak a fikciós terepeket érzékelő, a napszakokat csak a Bovaryné vagy a Háború és béke terében elképzelni tudó hősnő történetei. Mégis a kötet egyik legerősebb, a benne nagy számban felvonuló, a könyv létrehozásával kapcsolatos tevékenységet végző mestereknek, nyomdászoknak, könyvkiadóknak, könyvgyűjtőknek szóló főhajtásként is értelmezhető pillanata is ehhez a szereplőhöz kapcsolódik. A saját könyveit az első kiadások sorrendjében katalogizáló, saját, könyvekbe vetített élettörténetében ilyen típusú rendet teremtő, az egymást folytató, egymásban is folytatódó könyvvilág illúziójában élő Alice ésszerűség határain túlmutató gyűjtőszenvedélye a történet legérdekesebb, legjobban kidolgozott iránya. A levélbontókat felhalmozó, a levél felbontását az intimitás legmagasabb fokaként átélő hősnő a legtöbbször a címszereplőnél érdekesebb prezentálója a regény eszmetörténeti leckéinek. Megkockáztatható az a feltevés, hogy a különböző nyelvi regisztereket és megszólalásmódokat, elbizonytalanító narratív technikákat alkalmazó regény nem is igényli az 123
