Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 11. szám - Kántor Lajos: Lászlóffy Aladárral, az ötvenes években

burzsoá magántulajdon-hajhászás csökevényével kapcsolta ezeket össze. 4. Az új típusú egyetem új típusú hallgatói új típusúan elítélik ezt az új típusú tevékenységet. 5. Mindazonáltal - bár én is az új típusú egyetem új típusú hallgatója vagyok - szívesen nézném végig, kedves Fifi barátom, drága csemetéd hasonló művészi remekét."

(Felváltva használtuk Aladár megnevezésére-megszólítására az Ali és a Fifi becenevet. Fifi-Ali az irományom alá egyetlen szót írt: „halhatatlan!")

A születő szövegek, illetve a kiszabott feladatok arról is vallanak, hogy kezdtük kinőni a középiskola utolsó éveiben fertőzőnek bizonyult mozgalmi-szervezeti (IMSZ-) ráhatásokat. Ugyanazon megsárgult, kirojtosodott papírszelet másik oldalán találom (Ali kézírásával) a következő címet és alcímet: A cimbalom és a szocializmus (Kántor: „Egy köpés előre, két köpés oldalt" c. k-nek ismertetése). Korjellemzésként - ifjúkorunk megjelenítése érdekében - ide másolom ezt az öt pontot is:

„1. Ez a csodálatos elme, az új kor Leonardo da Vincije, a legnagyobb szépírók és politikusok örököse halhatatlan művel ajándékozta meg az emberiséget. 2. A cím ugyan nem felel meg tökéletesen a tartalomnak, mert a szocializmushoz csak annyi köze van, hogy forradalmasítja a kizsákmányolás nélküli társadalom tánc- és zeneművészetét, mégis egész új életünk útját megvilágítja, könnyebbé teszi mindennapi harcainkat. 3. Az eddigi összetett zenekart egyetlen cimbalom helyettesíti, a táncosok nem lépik le ezután egymás lábát, mindent szájukkal oldanak meg. 4. Amint a könyv címe mutatja, egy köpés előre, két köpés oldalt; a táncosoknak nagy atlétikai előedzésekre van szükségük, hogy ki tudjanak térni szerelmesük feléjük száguldó nyála elől. 5. A takarítónők munkája kissé nehéz lesz, de a szekér [?] ezerszer (...) sikereket érhet el az ilyen bálokban, mint a régieken."

(A ceruzanyom halvány, a papír töredezett, tizenhét éves avantgárd csatlakozásom ma már nem segít a pontos kiolvasásban.)

Ideológiai eltévelyedésünk folyamatát, annak kezdetét és a megigazulás elindulását Lászlóffy Aladár mint 1956-os előzményt érzékletesen idézi fel (a Korunk „Damaszkuszi út 1956-1996" súlypontú számában), az iskolában hallottakat egyetemi magatartásunkkal kapcsolva össze. Innen idézem: „arra határozottan emlékszem, hogy kamasztudatunk képernyőjére kivédhetetlenül maguk a szovjet-partizán-romantikát felvetítők festették oda az ördögöt: a Molotov-koktélt mint primitív, de össznépi arzenált a T-34-esek szuperlovagrendje ellen. Az is biztos, hogy hiba csúszott a számításba, mert nyiladozó értelmünk a természet lefog- hatatlanságának, lefékezhetetlenségének jóvoltából cenzúrázhatatlan irányba is elkalandozhatott ugyanazokon a csapásokon, egyetemi, tudományos, dialektikus, történelmi és materialista világképet akartak kialakítani bennünk, hogy (mint a világ minden régi és új vallása) feltétlen uralmat biztosítsanak, irányíthassanak, manipulálhassanak - s ez nem ment, mert a logika (ha már megtanítják) s a gyermekszáj (amíg rá nem ijesztenek kellőképpen s »illegalitásba«, hallgatásba, föld alá, nyelv alá nem kényszerítik) kellemetlen kérdéseket tesz fel, melyekre ha nincs kielégítő válasz, az ifjú Saulusok elindulnak egy örök damaszkuszi úton. A »marxista szemináriumokon« a mi évfolyamunkon ezek szerint már úgy '54-ben elkezdődött »ötvenhat«, amikor Páskándi Géza, Kovács Julcsa, Kántor Lajoska meg Lászlóffy Alika olyan hülyeségeket mert keresztkérdésként bevetni, hogy a tanszemélyzetnek felakadt a szeme, lévén tapasztaltabb és jobban tudatában a következményeknek."

(Egyetlen adata igényel helyesbítést: Páskándi Géza csak később került az évfolyamunkra, elsőéves korunkban még nem a nekünk tartott szemináriumokon tehette fel kérdéseit az „érettebb" marxistáknak.)

A megőrzött cetlik versezetei, különösen a címek, kirajzolják egyetemi padrablásunk kezdő idejét; találok ilyet, hogy Gójász (alcíme: „Finn nemzeti eposz az angol császárság korából"), Kari választáson, A mai egyetemi oktatás (két sorban ezt írom: „Ez ma már a tizedik előadás. / De mikor fogunk már tanulni is valamit?"), Egy román-tanárhoz, Az énekkarhoz, Szóhajtó szonett. A felszabadultabban játékosak: Vénusz köldöke, A Viola fél cipője,

88