Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Kántor Lajos: Lászlóffy Aladárral, az ötvenes években
Kántor Lajos Lászlóffy Aladárral, az ötvenes években Padrablás a Bolyai Egyetemen „Mikor még bármi lehettem volna, például festő, mert arra vágytam, egyszer csak észrevettem, hogy filológushallgató vagyok a Bolyai Egyetemen. így csupán átvágni sikerült, déli órákban, az élet tróntermén, máris múzeumokba keveredtem. Múltimádatba és gyűjtőszenvedélybe." A Curriculum vitae második fejezetét nyitja ezekkel a mondatokkal Lászlóffy Aladár. (Délelőtt a trónteremben címet adta a fejezetnek.) Hogy milyen is volt ez a trónterem, arról szóljunk többen, akik ezt az ötvenes évek közepétől megéltük. De még azelőtt néhány szót a „például festő"-ről.1 A XI. A-beli (illetve már a VIII.-ban) osztálytársától tudom: Aladár a társait először a róluk készített rajzokkal győzte meg, segítette a közösségi befogadásban. Nekem erről akkoriban nem volt tudomásom. Arról igen, hogy L. A. képzőművészeti főiskolára készül. Minden meggyőző képességemet igyekeztem érvényesíteni, hogy erről lebeszéljem, és a Bolyaira, a bölcsészetre csábítsam. Versíró tehetségét illetően nem voltak kétségeim - a rajzaival engem nem győzött meg. Nem állítom, hogy az én rábeszélésem bizonyult döntőnek, ám tény: 1954-ben mindketten beiratkoztunk (érdemdiplomával, vagyis felvételi nélkül) a Bolyaira. És ezzel kezdetét vette ötéves, mindennapos együttlétünk. Most már valóban osztály- és padtársak lettünk. Az egyetemi padok vagy a meglehetősen rozoga asztalok korai munkahelyként szolgáltak. Persze a jegyzeteléshez elsősorban (minthogy tanáraink nem rendelkeztek kinyomtatott jegyzetekkel), de ami utókorilag talán érdekesebb: az a melléktermék, a pótlék, a megőrzött néhány közös cetli, rajtuk rímjátékaink. Akadt bőven az unalmas előadókból, előadásokból már az első évben, a játékos gyakorlat pedig elviselhetőbbé tette ezeket az órákat. Én ugyan egy percig sem készültem költőnek, remélt irodalmi pályám előképét nem lehet belelátni az Ali rímeire fabrikált versezetekbe (netán „szonettekbe"), egyetemi „padrablásunkról" viszont mondanak valamit, főképpen pedig Lászlóffy Aladár korai avantgárd indulatairól. Természetesen tőle származik maga a metafora is - egyik, prózában teljesítendő penzum fölé került az ő kézírásával büszkélkedő cím: Zenei apagyilkossággal egybekötött padrablás a Bolyai Egyetemen. Öt pontba kellett tömörítenem válaszomat a kihívásra. Az iskolában (egyetemi órán) teljesített iskolán kívüli feladat ezen remekműben realizálódott: „2. A technika, a művészet őrült léptekkel halad korunkban. 2. Már feltalálták a fájdalommentes, zenés szülést, erről a legeslegújabb újításról azonban még nem hallottam. 3. Valószínűleg a feltaláló művész tanulmányozta a klasszikus görög tragédiát, a legújabb zenei irányzatokat (dzsessz), és a 1 Két fejezet egy készülő könyvből. 87
