Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Podmaniczky Szilárd: Délutánig a rejtély csak fokozódik
büdös volt. Bedugtam a lyukba. Fújt egy percig, aztán kialudt. Vakond sehol. Elolvastam a használati utasítást, ami azt írta, a bombát temessük be, különben a füst a szabadba távozik és nem éri el a kívánt hatást. Folyt rólam a víz, szédültem, a szemembe ömlő izzadtságtól alig láttam. Noémi csípőre tett kézzel nézte a kertet. Meggyújtottam a második bombát, bedugtam a lyukba és betemettem. Alig néhány másodperc múlva a kert összes vakondjárata füstölni kezdett. Mintha a pokol kapui nyíltak volna meg odalent. A maró füst csípte a nyálkahártyámat, biztos voltam benne, hogy legalább öt fogmosás kell ahhoz, hogy elmúljon. A föld megmozdult. A kezembe vettem a lapátot. A vakond eszelősen menekült. Megjelent a feje a lyukban. Most mit csináljak? El fog menekülni és visz- szamászik, és gyújthatom a következő bombát. Megmarkoltam a lapát nyelét. „Óvatosan lesújtottam." Hogy tudja, ki az úr a háznál. De nem lehettem elég óvatos egy ekkora állattal. Eltörtem a nyakcsigolyáját. Parányi vérfolt jelent meg a szája sarkában. Nem mozdult. A szeme csukva volt. Vagy a vakondnak nincs is szeme? A rohadt életbe. A rohadt életbe, kiabáltam. Mi van? Kérdezte Noémi. Agyonütöttem, a rohadt életbe. Megöltem, bassza meg! Most mit csináljunk? Most? Te akartad a bombát! De te vetted. Én vettem, én vettem. A pokoli füst még mindig gomolygott a kertben. Eldobtam a lapátot és körbe- körbe járkáltam a vakond teteme körül. Mérges voltam Noémire, hogy belehajszolt a gyilkosságba. Ha nem erősködik, hagyom a francba. De nem tettem. Tetőnek éreztem magam. Most mi lesz? Noéminél itt állt meg a lemez. Fogtam a lapátot, kihúztam az állatot teljesen a lyukból, merthogy csak derékig bújt ki, mikor lesújtottam rá. Az a hihetetlenül jó és áldott reflexem. Régen milyen büszke voltam rá. Fogtam egy nejlonzsákot, ráhúztam a lapátom fekvő jószágra. Összekötöttem a zacskó száját és kidobtam a kukába. Mint egy csecsemőgyilkos. Aztán visszamentem a kertbe és betemettem a lyukat. Egész nap nem szóltunk egymáshoz. A nap minden percében átvillámlott rajtam annak valósága, hogy kioltottam egy életet. Hogy elpusztítottam egy élőlényt. Vakondok milliói pusztulnak el titokban a föld alatt, de a világon ennek az egynek én oltottam ki az életét. És az egész ott kezdődött, hogy nem mentünk el Noémivel étterembe a házassági évfordulónkon. Nem. Nem ott kezdődött. Ott kezdődött, hogy összeházasodtunk. 40
