Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 11. szám - Podmaniczky Szilárd: Délutánig a rejtély csak fokozódik
Fölültem az ágyban és kinéztem az ablakon, hátha meglátom Noémi fehér pizsamáját valamelyik bokorból elővillanni. A pizsamát nem láttam, csak szavakat hallottam. Szitkozódott. Valami új terápia? Egyes növényeket le kell teremteni, hátha jobb belátásra térnek. Végre kimásztam az ágyból és kimentem a teraszra. A gyomromban is éreztem a forró levegőt. A színek vakítottak, és Noémi pizsamája is vakított. Nem szólaltam meg, vártam, mi lesz az első szava. Ha nem szól hozzám, akkor tegnap tényleg összevesztünk, ami ilyen házassági évforduló után nem is csoda. Jó reggelt, akartam mondani, de nem jött ki hang a torkomon. Fölébredtél? Kérdezte Noémi. Ez sem barátságos, sem haragos nem volt. Vagyis egy kicsit haragos. Föl, mondtam, és a szemem fölé emeltem a kezem. Ez a hülye vakond már megint kiborította a virágokat, morgolódott Noémi, csinálni kellene valamit, ez így nem mehet tovább. Éreztem, hogy a nap áttűz a bőrömön és a húsomat melegíti. A hajam csomókban állt, a pizsamát átizzadtam. Nem használ nekik a riasztóduda? Kérdeztem, mert épp a hangját hallottam. Persze, mindenki ilyen dudát használ, úgyhogy szerencsétlen vakondot egymás kertjébe üldözzük vele. Nézd meg, ott fut, kiabálta Noémi, és valóban láttam, ahogy domborodik a kerti útra szórt kavics, aztán behúzott a kertbe, és egymás után borogatta a zöldbabokat. Csinálj már valamit, Noé! Bevallottan másnapos voltam, az erős hang elbizonytalanított. Ráadásul döntenem kellett. Valamit csinálni vagy nem csinálni. De mit? Kérdeztem. Akkor minek vetted a rágcsálóirtó füstbombát, kérdezte Noémi, és a gondolattól, hogy átizzadt pizsamában rágcsálóirtó füstbombákat dugdossak a földbe, számomra túlment a józan ész határain. Merthogy máshol húzódtak ezek a határok. Bementem a házba, mint aki nem hallott semmit. Gondoltam, a leghelyesebb választás, ha kivonulok a történetből. Aztán megálltam a szobában, és Noémit néztem az ablakon át. Az ujján vakítóan szikrázott a tegnapi kötés. Az én hibám. És most hibát hibára halmozok. Most is cserbenhagyom. Ejnye már, mordultam magamra. Hol az a bomba? Beraktad a fészerbe. Előszedtem a bombát, bementem gyufáért. Mire visszaértem, mintha megérezte volna a vakond, meghúzta magát. Percekig vártunk, és egyre biztosabb lettem benne, hogy megkímél az Isten egy vakondrobbantástól. Letettem a bombát a terasz sarkára és leültem. Levettem a pizsamafölsőt, az alsó szárát fölhúztam a combomig. Napoztam. Ott van, ott van, kiabálta Noémi. Hol? A rohadt életbe, elindult. Hozd a bombát, mondta Noémi, miközben hátrált. A vakond kidugta a fejét az egyik túrás tetején. Meggyújtottam a füstbombát. Mármint életemben először gyújtottam meg. Fújt, füstölt, iszonyatosan 39
