Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 10. szám - Bogáts Márta: Egy lány a széthasadt valóság határán : Julya Rabinowich Hasábfej (Spaltkopf) című regényéről
szemben áll az a tény, hogy az identitásvesztés és -keresés kérdése Miskán kívül az édesanyját és nagyanyját is érinti. Az írónő három generáción keresztül mutatja be, hogy milyen lelki hatása lehet egy éveken át féltve őrzött családi titoknak. Az események egészen a második világháború borzalmaiig és a család zsidó gyökereiig nyúlnak vissza. Miska nagyanyja, Ada ekkor kénytelen végignézni édesapja halálát, amely mély sebet üt gyermeki lelkén. Ettől kezdve a nagyanya is magán hordozza a „hasadtság jelét", amely ártó szellemként később lányát és unokáját kísérti. Ez a láthatatlan rémalak nem más, mint a Spaltkopf9, a hasadt fejű lélekfaló, akivel a szülők engedetlen gyermekeiket fenyegetik. A Spaltkopf figurája Rabinowich írói kreativitásának ékes bizonyítéka, és mint olyan, kiemelkedő funkciót tölt be a regényeiben. O szimbolizálja mindazon elfojtott emléket, amit az ember a tudatalattijába kénytelen száműzni, hogy képes legyen továbblépni az életben.10 11 így aztán Miskát kezdettől fogva körülveszi a családi titok, amely már a születése pillanatában megfosztja őt alapvető gyökereitől, a zsidósághoz tartozásától. Lelki ziláltságát tovább mélyíti, hogy az élet fontos kérdéseit illetően állandóan sötétben kénytelen tapogatózni. A szülei ugyanis nem árulnak el neki semmit, hagyják egyedül őrlődni az egzisztenciális válságban szenvedő lányt. A család minden tagja a saját démonaival van elfoglalva, és csöndben küzd magával, magáért. Egyedül a Spaltkopf hangja teremt kapcsolatot a múlt emlékei és a jelen között. Ez a hang tárja az olvasó elé a családi tragédia történetét és segít felgöngyölíteni az események összekuszálódott fonalát. Tükröm, tükröm, mondd meg nékem... Miska identitásválságának egyik árulkodó jele, hogy szinte már-már mániákusan függ azoktól a tükröktől és egyéb más tárgyaktól, amelyek az arcképét visszaverik. Tükörképében állandóan önmagát keresi, a látott alak mégis idegenként néz vissza rá. A tükörbe nézés rítusa lassanként meghatározó elemévé válik a hősnő mindennapjainak, aki a következőképpen vall kényszeres cselekedetéről: „Hogy el ne veszítsem az arcomat, belenézek a zsebtükrömbe. Egy nap akár harmincszor is. Mindig és mindenütt belenézek a tükörbe, és mindig úgy érzem, hogy a saját tükörképem mögött egy idegen szempár bújik meg, amely tekintetét mélységes nyugalommal rám szegezi."11 Miska ambivalens jelleme a lelkében szunnyadó idegen megismerésének képtelenségéből fakad. Egyszerűen nem tud dűlőre jutni saját énjével, érzelmileg teljesen instabil, és folyamatosan bűntudat gyötri. Oroszországi útja és apja sírjának felkeresése a mű végén utolsó kétségbeesett próbálkozás arra, hogy önmagára leljen, és végre megbékéljen. 9 Az emberek lelkét elszívó és felfaló rémalak képe már régóta foglalkoztatja Rabinowichot. Nem csoda, hogy 2006-os diplomamunkája, amellyel a Christian Ludwig Attersee Egyetemen folytatott alkalmazott művészet és filozófia tanulmányait zárta le, csupa „hasábfejből" állt. A figura egyébként az írónő képzeletében született meg. „A Spaltkopfot én találtam ki. [Meglehetősen] szórakoztatónak találtam, hogy egy olyan történetet adok el ősrégi meseként, amely eredetileg nem is létezik", nyilatkozta Rabinowich (Gurbmüller: „Solche Leute wie Sie braucht Russland nicht"). 10 Lásd Kospach: „Julya Rabinowich ist auf dem Weg zur fixen Größe in Österreichs Literaturszene". 11 Rabinowich: Spaltkopf, 176. o. 53