Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Rabinowich, Julya: Hasábfej

tottak az öreg kontinensnek. Buktatók bőven vannak itt is, ott is. Az új amerikaiak sajnálnák azokat, akik soha nem léptek a korlátlan lehetőségek földjére, akik nem mertek megmérkőzni az american way of life-fal. Akik Izraelben élnek, megvetik azokat, akik gyáván nem mertek igazi hazájuk földjére lépni.

Senki nem érti közülük azokat, akik Oroszországban maradtak. Megmosolyogják őket, mint egy öreg láncos kutyát, akit levágtak a láncáról, de ő mégis a kutyaóljában keres menedéket.

Az emigránsok első hullámától eltérően a következő generáció kicsit több információval rendelkezik. Híresztelések forognak közszájon, mítoszok és siker- történetek születnek. A jól képzetteknek valóban vannak esélyeik. A magasan kvalifikáltak áradatával Salomon bácsi, a törött orrú vízvezetékszerelő is kicsám- pázik családjával a következő évben Tel-Avivba. Ljuba és lányai Jeruzsálemben telepednek le. A szokatlan hőségben olyan méretűre redukálódnak, amely már erősen hasonlít az enyémre. Fényképeket kapok, amelyek a strandon, merész bikiniben dokumentálják őket, más képeken hármasban egzotikus gyümölcsöket fogyasztanak új ruhákban, a büszkeségtől sugározva. Nathanael az egyetlen, aki marad, elhódította bátyja birodalmát, és nem készül megkérdőjelezni.

De még mielőtt ez megtörténik, az elsőgenerációs kivándorlók a régi szülőhaza felé kacsingatnak. Sietnek, abban a régi állapotában akarnak még mindent megtalálni, amelyben elhagyták az országot, utol akarják élni a múltat, és érvényesíteni előnyüket.

Érzem, hogy erre az útra el kell menni, pedig mélységesen irtózom tőle. Valami úgy ítéli meg bennem, hogy itt az ideje apám sírját felkeresnem.

Végigjárni a temető romos zsidó részét. Letelepednem a sírkőre, és elgondolkodva néznem rajta a feliratot, úgy, ahogy a szappanoperákban láttam. Talán tragikus arccal egy csokor virágot és forró könnyeket hátrahagynom, és egy elegáns kísérőtől támogatva, bizonytalan léptekkel eltávoznom. Ha lehet, napernyő és fátyol alatt, hogy óvjam hibátlanul halovány bőrömet. Sejtem, hogy másképpen fog ez lejátszódni. Mindegy. Meg kell lennie, neki fogok vágni. Most, amikor végre találtam egy lakást, ahová hamarosan be fogok költözni, remélhetőleg sikerül megfékeznem tükörmániámat, ha áthaladok gyermekkorom nagy tükrén.

Feszengő érzéssel szállók be a folyosónyi műanyag tömlőn át az óriási jumbo méhébe. Komoran borús a táj, amely a kis kerek ablakokon át a szürkületben kivehető.

Bécs széthullik mögöttem, még mielőtt felemelkednénk.

Nyugodt rémülettel bepréselem magam az alagút-perspektívába, helyet foglalok az ülésen, amelyen a következő három órát verítékezve fogom eltölteni. Különös, az óriási gépen rajtam kívül csak négy utas van még. Néhány sorral távolabb ülnek, és bizalmatlanul méregetnek.

Feszes, merev apparatcsikok szürke, merev öltönyben. Szabványosított tekintet, szabványosított ábrázat. Az aktatáskájuk, mint a fegyverük, mellettük. Fehér, merev gallérok, kibuggyanó tokák, intelligens disznószemecskék. Pillantásuk

37