Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Rabinowich, Julya: Hasábfej

Ordítozva és minden elővigyázatosságot sutba dobva hentergünk az ágyon, úgy szétdobáljuk a párnákat, hogy csak úgy kavarognak a tollpihék, a recsegő matracon felszökdelünk a műanyag csillárig.

Leülök a szent és sérthetetlen szőnyegre, Lenka megfogja az egyik sarkát, és vonszoltatom vele magam a parkettán, miközben megforgatjuk a szobanövényeket. Zihálunk a boldogságtól, amikor hancúrozásunk közepette meglep bennünket Muszja néni, akit eksztázisunkban nem hallottunk közeledni. Lassan leengedi a piros kockás műanyag táskát.

Valami megzörren benne.

Csak néz.

A narancsszínű fürtöcskék úgy reszketnek arca körül, mint a macska bajszának szőrszálai, aztán úgy felvisít, hogy megdermed csontjainkban a velő.

Tagadni fölösleges. Az orkán szemében ülünk.

Csúszkálva és sivalkodva menekülünk ki mellette a folyosóra. Lenka fürgén befordul a sarkon és eltűnik.

Én hangtalanul beosonok a szobánkba.

Muszja remélhetőleg azzal van elfoglalva, hogy felbecsülje kártevésünk mértékét, és nem lát engem.

Kinyitom főszobánk ajtaját, és átsurranok. Már hallom mögöttem sarkai kopogását.

Négykézláb, hátramenetben eltűnök nagymamám hatalmas íróasztala mögött, amely két faragott, sötétre pácolt, fiókos toronyból áll, amelyek akkorák, mint az elefántlábak, és egy filcbevonatú súlyos falap helyezkedik el rajtuk. Azon egy állólámpa, amelynek lefelé irányuló ezüsttölcsére fényfoltot fest a padlóra és a könyvhegyekre. Szerencsére ez az egyetlen világítás.

A jobb oldali elefántláb árnyékában, a sarokban kuporgok, és hallom, ahogy Muszja kopogás nélkül feltépi a bejárati ajtót és betipeg, látom a ferde, vékony lábacskáit a letaposott magas sarkú cipőben, két méterre tőlem, és visszafojtom a lélegzetemet.- Hol a Miska? Hol ez a kis dög? - ordítja.

Süvítő hangja odacsal más lábakat is. Apám kordbársony nadrágos lábszára óvatosan ide-oda járkál, mindig egy méternyire a Muszjáétól, nemsokára társul melléje mamám ibolyaszín harisnyás vádlija és nagymamám, a művészettörténész enyhén ferde állású lába, amelyen a kommunizmusnak köszönhetően ugyanolyan cipő van, mint Muszja nénin. Izgalom lesz úrrá rajtuk, hol párosával, hol külön-külön táncolnak, a mozdulataik keltette árnyékok viliódzva mozognak a mennyezeten.

Úgy érzem magam, mint Anti-Orpheus az alvilágban.

Nem szabad megfordulnom és nevükön szólítanom őket, ha épségben, és főleg egyedül akarok kijutni innen.

A panaszos tangó áthelyeződik a másik szobába. Engem keresnek! Ez az egyetlen lehetőségem a menekülésre, megragadom.

Újra a folyosón, kis ideig tanácstalan vagyok: most hová? Nem zárkózhatom be a klozettbe, mert csak kettő van belőle harminc ember számára, kollektive agyonütnek, ha túl hosszú ideig foglalom el az egyiket.

32