Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Nagy Hajnalka: Az irodalom senkiföldjén : Transzkulturális irodalom és osztrák kultúra

család legfiatalabb tagjainak Ausztriába történő emigrálását, például az otthontalan szerb Miro alakjában egy olyan „heterogén", családi gyökereitől megfosztott ember típusát teremti meg, aki végül léte minden bizonytalansága ellenére sikeresen otthonra talál - bár csak halála után - a bécsi Központi Temető sírjában. A perifériából a centrumba helyezés szimbolikus aktusa azt a bhabhai értelemben vett „harmadik teret" (third place) nyitja meg, amely megtöri a többség/ kissebbség illetve saját/idegen közti hierarchikus rendet.

Doron Rabinovici (Andernorts - 'Máshol', 2010) és Vladimir Vertlib (Zwischenstationen, Das besondere Gedächtnis der Rosa Masur, Letzter Wunsch - 'Végakarat', 2003) regényei a zsidó identitás újradefinídójának lehetőségeit és ellentmondásait vizsgálják. Az Andernorts Ethan Rosenje poliglott kozmopolita, aki sehol sincs igazán otthon, és úgy váltogatja identitását, ahogy a helyzet megkívánja. a regény beszédes módon egy repülőgép-jelenettel indul: Rosen ezen a hatalmi viszonyoktól mentes sehol helyen eljátszik az identitásváltás lehetőségével, letagadja zsidó voltát és meghamisítja nevét, mígnem az utasok és stewardessek utasítására tisztázza magát. Rosen ártalmatlan játékát, amelyben az „én" és „nem én" közti határokat feszegeti, a regényben több hasonló „rendreutasítás" szakítja meg: a hasonmásként (Doppelgänger) tételezhető Klausinger féltestvérként akarja belopni magát a Rosen családba, veszélyeztetve ezzel Ethan pozícióját, egy abszurd klón- kísérlet és a hazugságra épülő családi genealógia pedig nemcsak végérvényesen megingatja Ethan Rosen személyiségének alappilléreit, hanem az „eredet", a „származás" és az „identitás" mítoszának illuzórikus voltát is felfedi. A regény végére senki sem marad meg annak, aki volt, vagy akinek tartotta magát, és az Auschwitz utáni zsidó családi genealógia újrateremtésének lehetősége is megkérdőjeleződik.

A leningrádi születésű Vladimir Vertlib önéletrajzi ihletettségű Zwischenstationen című regényében nemcsak az egyén vándorol és alkotja meg újra és újra identitását, hanem egy egész orosz-zsidó család, melynek útja Izraeltől Bécsen, Amszterdamon és Rómán át egészen New Yorkig vezet, anélkül, hogy ez országok bármelyikében igazi otthonra találna. Az első pillanatban még a megérkezés ígéretével kecsegtető városok mindegyike csupán egy-egy köztes állomás, ahol egyszer legális, másszor illegális keretek között éli apa, anya és ötéves gyermekük a migránsok folyton változó életét. Bár a gyermeki énelbeszélő ügyesen alkalmazkodik a nomád élet váltakozó kulisszáihoz, kamasszá serdülve azt is megérti, hogy minden város elhagyásával fel kell adnia önmagából is egy darabot (barátot, nyelvet, emlékeket). Rómában, ahol először szembesül a „menni vagy maradni" kérdés égető kényszerével, az egyetlen biztos pontot; az otthon utolsó darabját - egy könyvekkel teli koffert - már maga dobja a tengerbe, megpecsételve ezzel örökös száműzetését. A számkivetettség - mely nemcsak a Zwischenstationen, hanem a Das besondere Gedächtnis der Rosa Masur családjának is osztályrészéül jut - a vertlibi műegész legmeghatározóbb témája, mely nem kizárólag a migránsok és a zsidóság bolyongását, hanem a globalizáció korának legfontosabb jellemzőjét, az ember alapvető idegenségét és identitásvesztését is szimbolizálja.15

15 Lásd Vladimír Vertlib: Spiegel im fremden Wort. Die Erfindung des Lebens als Literatur. Dresden: Thelem 2007, 60. o.

13