Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 10. szám - Nagy Hajnalka: Az irodalom senkiföldjén : Transzkulturális irodalom és osztrák kultúra

A nyelvi otthontalanság, illetve idegenség a transzkulturális irodalom második legfontosabb aspektusa, melynek poetológiai vonatkozásai is vannak. A migráns háttérrel rendelkező írók ugyanis nemcsak a privát szférában élik meg a nyelv- telenség, illetve a többnyelvűség tapasztalatát, hanem az írásban is. A második és harmadik generációhoz tartozó bevándorolt írók többsége német nyelven ír, tehát teljes mértékben vagy részlegesen nyelvet váltott. Ez a nyelvváltás pedig különféle esztétikai programhoz vezet. Vladimir Vertlib számára például az idegen nyelv jelenti azt a kellő distanciát, amely a nyelv szabad és a szavak szokatlan használatához szükséges. Mások, így például a lengyel származású Irena Habalik, a bevándorlók idegenül hangzó, „rossz németjét" imitálja, hogy e nyelvi elidegenítéssel a beszélő én idegenségét még jobban kihangsúlyozza. Verseiben egyrészt azt a paradox nyelvi állapotot állítja középpontba, amelyet Anna Kim „kétnyelvű némaság" 16-ként (zweisprachige Stummheit) definiál: a migráns író eltávolodik mind a saját nyelvétől, mind pedig az idegen nyelvtől, s egyik nyelvben sem tud többé otthonossá válni. Másrészt Habalik versei a nyelvben rejlő és a nyelvek közötti rejtett hatalmi mechanizmusokat is felfedik.

Hogy a nyelvi krízis azonban nemcsak a nyelvváltás következménye, hanem alapvető emberi tapasztalat, világossá teszi például Dinev Engelszungen című regénye, amelyben mind a két főszereplő, Iskren és Svetljo, már gyermekként megtapasztalja a nyelvvesztés keserű élményét. A fiatal fiúk nyelvtelensége szöges ellentétben áll az apák nyelvi zsonglőrködésével - Svetljo apja stázi ügynökként a kihallgatásokon manipulálja a nyelvet, Iskren apja pedig vezető pártfunkcionáriusként remekbe szabott propagandabeszédeivel jeleskedik. Nemhiába idézi a regény címében is a nyelvet, mint a legszükségesebb beszélő szervet, amely mind konrét, mind pedig elvont értelemben a regény központi motívuma lesz.17 Dinev regényében tehát a nyelvi krízis sokrétű problémáját járja körbe, dialógust teremtve ezzel az osztrák irodalom legjelentősebb íróival.

A migráns irodalom meghatározásakor kirobbanó vita egyik legfőbb kérdése az volt, hogy gazdagítja-e a bevándorlók irodalma a „honi" irodalmat, avagy épp a „normál állapot"-ot teremti meg. Azok, akik ez utóbbit vallják, úgy gondolják, hogy egy ország irodalmának, annak sokszínű és soknyelvű kultúráját kell képviselnie és leképeznie, így tehát a migráns irodalom szerves részét képezi a befogadó kultúra irodalmának.18 Azok, akik az első álláspont mellett voksolnak, azzal érvelnek, hogy a bevándorolt írók olyan (történelmi, kulturális, egyéni és kollektív) tapasztalatokkal és emlékekkel rendelkeznek, amelyek szükségszerűen hiányoznak az osztrák kulturális emlékezetből - tehát ki is egészítik azt.19 Legjobb példa erre Vertlib Das besondere Gedächtnis der Rosa Masur regénye, amely már címében is előrevetíti a mű legfontosabb témáját, egy orosz-zsidó nő nem mindennapi emlékeit és az emlékezés különös módozatait. A regény, amely retrospektiven meséli el Rosa Masur történetét, felváltva játszó16 Anna Kim: Invasionen des Privaten. Wien/Graz: Literaturverlag Droschl, 2011, 68. o.

17 Lásd Stocker: „Neue Perspektiven...", 6-7. o.

18 Lásd ehhez a vitához Vertlib: Spiegel im fremden Wort, 36. o.

19 Lásd Stocker (2009) és Grabovszki (2009) idézett tanulmányait.

14