Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Lengyel András: "Európa utolsó nomádjai" : A cigány nép Tömörkény írásaiban
adja. Ám ez az elemi szabadságvágyat archiváló habitus, kiszolgáltatva a racionális hatékonysági elv versenyének, hordozóit tartós - s gyakorlatilag behozhatatlan - hátrányban rögzíti meg. E hátrányból kitörni pedig az egyén számára alig van lehetőség, voltaképpen csak a társadalmi emelkedés „cselédlépcsői" nyílnak meg előtte - szolgálni az „erőseket" valamely speciális területen, valamely speciális módon. A cigányok és a nem cigányok egyénileg megélt viszonya tehát így, vagy mint a cigány népesség kényszerű alávetettsége, vagy mint - a „tűrhetőtől" a kriminalitásig terjedő - devianciája valósulhatott csak meg. 3 Tömörkény író s újságíró, majd - részben párhuzamosan - hivatásos (múzeumi) etnográfus volt, egy nagy néprajzi gyűjtemény megteremtője, de tudása önerőből szerzett, úgynevezett „autodidakta" tudás volt. S néprajzi érdeklődése nem a specialista érdeklődése volt, aki csak egy meghatározott tárgykörre koncentrál, hanem inkább az író univerzális kíváncsisága. Minden, ami a „népre" vonatkozott, érdekelte, előre megválasztott szempontok és elvek szerint tájékozódó specialista viszont nem akart lenni, s hivatali teendői szerkezetét ismerve nem is tudott volna lenni. így természetesen, egyebek közt, ciganológusnak sem tekinthető. Tudása e téren több is volt, kevesebb is volt, mint azoké, akik a cigány nép etnográfiáját élethivatás-szerűen kutatták. Amit a cigányokról tudott, azt csak apró, esetleges lépésekben, már-már véletlenszerűen ismerte meg, az író egyetemes emberi érdeklődése keretében. Olykor publikációkból, olykor csak hallomásból (ami persze minden újságíró egyik fontos hírforrása), olykor - s egyre nagyobb arányban - személyes tapasztalatból. Fölmerülhet persze a kérdés, milyen személyes tapasztalatai lehettek neki a cigány népről? Sarkosabban fogalmazva: ismerte-e őket egyáltalán, vagy ő is azok közé tartozott, akiknek csak felületes benyomásai és másoktól eltanult előítéletei voltak azokról, akikről megnyilatkozott? A válasz, ha őszinték vagyunk magunkhoz, nem is olyan egyszerű. A rendelkezésünkre álló adatok alapján az látszik valószínűnek, hogy Tömörkénynek többféle, egymást részben kiegészítő és korrigáló személyes tapasztalata is volt a környezetében fölbukkanó cigányokról. Az egyik tapasztalatréteg kétségkívül a fiatal, bohém újságíró személyes ismerete, sőt élménye volt a muzsikus cigányokról, például Dankó Pistáról, akivel életre szóló barátságot tartott. (Jellemző, hogy Tömörkény egyike volt azoknak, akik Dankó temetését intézték, ő hozta „haza", Szegedre a koporsót, a koporsót lezáró kulcsot haláláig ereklyeként őrizte stb.) Ez közvetlen, erős, de persze meglehetősen speciális, mondhatnánk egyoldalú tapasztalatnak tekinthető, s mint ilyen, nem reprezentálja a cigányság egészét. A második tapasztalatréteg még szintén a fiatal újságíróé volt — azé a bűnügyi riporteré, aki munkája részeként jó néhány éven keresztül megfigyelője volt az úgynevezett rendőrbíróság működésének. Az ott tárgyalt „esetek" megint csak felemás tapasztalatokkal szolgálhattak. Az újságíró ugyanis egyrészt konkrét szituációkban figyelhette meg a rendőrbíró elé citáltak, így a cigányok és nem cigányok közötti konfliktusokat is, ám ezek a konfliktusok számára már nem elsődleges valóságukban, hanem csak kriminalizált formában, vádlottak és vádolok szerepjátékain keresztül jelentek meg. Másrészt, s ez a tény aligha hagyható figyelmen kívül, ezeknek az „eseteknek" az értelmezését óhatatlanul befolyásolták a rendőrbíró, a nagy tekintélyű Koczor János esetértelmezései, s az újságírói tapasztalat megszerveződésébe a kollégák, alighanem előítéletes, vélekedései is belejátszottak. Sajnos ezt az értelmezést alakító szűrőt, bár nagyon jó lenne a maga konkrétságában ismerni, egyelőre inkább csak sejteni, kikövetkeztetni lehet. (Eía abból indulunk ki, hogy a fiatal Tömörkény kol56