Forrás, 2012 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2012 / 9. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT KÁLNOKY LÁSZLÓ - Lengyel András: "Európa utolsó nomádjai" : A cigány nép Tömörkény írásaiban

légája és barátja, Thury Zoltán, akivel egy időben került a Szegedi Naplóhoz, ugyancsak Dankó környezetéhez tartozott, s egyik írásában szóvá tette egy cigány ember méltóságának sárba tiprását - ez a szűrő nem föltétlenül volt ellenséges vagy diszkrimináló.) Természetesen ezek a rendőrbírósági tapasztalatok elsősorban még „irodalmi téma" lehetőségeként jöttek szóba, nem pedig a szakszerű társadalommagyarázat adalékaiként. S mint ilyenek, szociológiai szempontból amorfak és esetlegesek voltak. A harmadik tapasztalatréteg már a paraszti társadalmat egyre jobban megismerő, azt egyre tudatosabban figyelő, sőt tanulmányozó „etnográfus" tapasztalata volt - a paraszti társadalom peremén fölbukkanó, azzal érintkező és (sokszor) ütköző cigányokról. Ez a tapasztalat persze maga is kettős eredetű. Ez a tapasztalat ugyanis részben úgy szerveződött meg, ahogy ez az érintkezés a paraszti tudatban megjelent, azaz szűrt s alakított formában, közvetített tapasztalatként. Részben úgy, ahogy az e társadalmat tudatosan megfigyelő és értelmező író mindezt a maga köreiben érzékelhette. S ez utóbbi, forrásait tekintve, maga is többféle lehetett. Volt eset, amikor - ahogy ezt a Cigánysátor a domboldalon című tárcájában 1895-ben meg is jeleníti - kocsin ment ki a tanyavilágba, és kísérője is volt, a kocsis. Ekkor a domboldalon sátorozó cigány családdal személyesen is találkozott, elbeszélgetett, de megfigyeléseit valamiképpen befolyásolta, kísérte és színezte a vele lévő kocsis nagyobb és közvetlenebb, ám konfliktusokból származó „tapasztalata" és vélekedése: ő az, aki a kilátogató nadrágos embert bevezeti e viszonyok „megértésébe". Ebben az összefüggésben tehát Tömörkény számára egybemosódott a tényleges paraszti tapasztalat és a (sajátos hálózaton keresztül alakuló) előítélet. A cigányokkal való személyes találkozás egy másik esete és típusa pedig az, amikor a cigányok, főleg az asszonyok, maguk mentek be a városba, s léptek valamiféle viszonyba a városi emberrel - aki történetesen maga Tömörkény volt. A tapasztalatszerzés e módja jelenik meg és válik fölismerhetővé például a Cigánydolgok című, 1905. július 23-i tárcacikkben. Ez a tapasztalatszerzési forma személyes és közvetlen volt, ám részben csak speciális összefüggésben mutatta meg számára a cigányokat, részben teljességgel aszimmetrikus viszony eredménye. Az író ilyenkor maga is a „gazdanép" tagja, s ugyanakkor „célszemély" volt: a kapcsolat kezdeményezője a másik fél, az, aki akart tőle valamit. A városba „bekövetkező" cigányokkal való érintkezés egy harmadik, igen fontos alesete volt a vásári sokadalomban való személyes találkozás és megfigyelés. Ilyenkor nemcsak maguk a cigányok, de a cigány-paraszt-viszony is közvetlenül megfigyelhető s értelmezhető volt. Ezeken a találkozási lehetőségeken túl egy újabb alesetként megemlíthető, sőt megemlítendő az „üzleti összeköttetés" is, mint személyes érintkezés, mint tapasztalatgyűjtő lehetőség. (Ezt a Faluvégiek című sorozatának negyedik, 1907. szeptember 13-án publikált cikkében jeleníti meg. Mint jellegzetest, érdemes idézni is az ezt rögzítő sorokat: „némi összeköttetésem, mondjuk üzleti összeköttetésem van a környékbeli cigányság egy részével" - írja itt Tömörkény - „azonban nem a kóbor cigányokkal, akik állandóan kószálnak, hanem olyanokkal, kik még sátor alatt laknak, de már letelepültek. Mert néprajzi szempontból igen érdekes társaság ez, ha nem volnának itt, Ázsiába kellene utánuk menni. A mostani hosszú és hideg tél nagyon szigorúan bánt velük, eladásra kínálták olyan holmiaikat is, melyektől igazán nehezen váltak meg [...]. Bizony az ezüst nagy vajdagombokat ott hasogatták le előttem a rongyos kabátról nagy szomorúsággal, hogy még attól is meg kell válniok." Az „üzlet" lehetősége itt abból adódott, hogy Tömörkény mint múzeumigazgató a fölkínált dolgokat megvette a néprajzi gyűjteménybe, azaz „gyűjtött".) A személyes kapcsolatnak ez a kényszerű, de direkt formája a maga nemében alighanem a legerősebben motiváló tapasztalata lehetett az írónak, hiszen itt a másik ember, éles és kritikus helyzetben, kiszolgáltatottan, önvédelmi mimikrijét is föladva jelent meg - a maga esendő valóságában.

57