Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 11. szám - Fazont adni egy színháznak: Bagó Bertalannal beszélget Ménesi Gábor

- Életemben egyszer rendeztem operettet - a Mária főhadnagyot az Operettszínházban musicalt több alkalommal is. Mindig felmerült bennem valamilyen gondolat, amit szerettem volna megfogalmazni a színpadon. Olyan stílusban csináltam meg az előadást, olyan világot álmodtam a színpadra, amelynek segítségével megmutathattam az életem valamely szegmensét, akár a politikai nézetemet és a társadalommal kapcsolatos véleményemet is. Amikor a West Side Storyt rendeztem az Operettszínházban, olyan színpadi nyelvet alkalmaztam, amely az akkori érzelmeimből és gondolataimból fakadt. A Hegedűs a háztetőn rendezésekor pedig elsősorban az foglalkoztatott, hogy mi történik, ha egy embernek egyik pillanatról a másikra el kell hagynia a hazáját. Másrészt a közönségnevelés szándékát is fontosnak tartom. Meggyőződésem, hogy ha azok a nézők, akik a szórakoztató műfajokat kedvelik, igényes színpadi megoldásokat fedeznek fel és gondolatébresztő kérdésekkel találkoznak egy-egy operettben vagy musicalben, akkor ezeket más előadásokban is keresni fogják, és az sem kizárt, hogy a III. Richárdot is megnézik. Olyan ez, mint amikor a keserű pirulát ostyába vagy cukorba csomagolva adjuk oda a gyereknek, aki észre sem veszi, hogy megette, de előbb-utóbb rájön az ízére. Véleményem szerint a színvonal nem műfaj kérdése, egyáltalán nem mindegy, hogy az úgynevezett könnyű műfajokat milyen minőségben állítjuk elő.- Ha már a zenés műfajoknál tartunk, ritkán fordult elő, hogy kétszer is megrendezted ugyanazt a darabot, a Hairf azonban két alkalommal is színpadra állítottad: először Szolnokon, majd nemrégiben a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Mi ennek az oka?- Valóban így történt, de ne felejtsd el, hogy tizenhárom év telt el a két bemutató között! Kesselyák Gergely, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője emlékezett a szolnoki előadásra, és felkért bennünket, Bereményi Gézát és engem, hogy írjunk egy új darabot az alapanyagból. Amikor elvállaltam a munkát, valójában ehhez lett volna kedvem. Nem az volt a szándékom, hogy „lemásoljam" a szolnoki előadást, hanem újra akartam fogalmazni a musicalt, beépítve aktuális tapasztalatainkat, a békével és a háborúellenességgel kapcsolatos gondolatainkat. Hozzá is láttunk a munkához, ám szerzői jogi akadályokba ütköztünk, ugyanis nem kaptunk engedélyt az átdolgozáshoz, csupán a két meglévő szövegkönyvből választhattunk. Mivel már igent mondtam a felkérésre, mégiscsak vállalkoztam arra, hogy létrehozunk egy olyan produkciót, amely sok tekintetben a szolnokira emlékeztet. Nem azt csináltam meg, ami igazán foglalkoztatott, ezzel együtt teljes mértékben vállalom a szegedi előadást.-Milyen kihívást jelentett számodra a szegedi szabadtéri monumentális tere?- Szeretem a nagy formákat, nem volt nehéz alkalmazkodnom az ottani közeghez. Szívesen dolgozom stúdióban és monumentális térben egyaránt. Az sokkal inkább kihívást jelentett, hogy több mint négyezer ember szórakoztatásáról kellett gondoskodnunk. A Hairt hatszor játszottuk - valamennyi előadás telt házzal ment le -, és úgy vélem, sikerült egy látványos, népszerű produkciót létrehozni.- Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy egy színházi rendezőnek pályája egyik legnagyobb kihívása Shakespeare-rel szembenézni, apóriáit, dramaturgiáját, színházkon118