Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Juhász Ferenc: Fehér vasszék a kertben

a gyémánt úritök koponyás ragadozó földi üstökösök.

Szent csillag-tájam nem kopasztotta

sem az élet-láz, sem a viráglét-emlékezet,

mint tollfosztáskor a gyors asszonykezek

a piheszőr rácslapokat a tollcsontvázról,

a fehér pehelyzászlót a hegyes szerkezet-tájról,

tépik, csipkedik a dolgos rózsa-ujjak a szűz pihe-lángot,

ahogy az angyalok tépik az Isten-szívről a bűnt, anyag-világot,

s leejtve szaruhalommá nő a váz-gyülekezet,

kis sárga kazla nő rács-dagadtan a konyhaasztalon,

s a könnyű puhaság, a gyászfehér láz-irgalom

rezegve lángol, mint a selyem-szívverés-szorgalom,

reszketve bozsog, izzik, lüktet, piheg, mint részeg

darázs-lávától a zsíros viaszcellaház darázsfészek,

s a szarucső tollvázak magányukat mondják,

mint halcsontváz-boglya csipkeház hordák,

mint hóerdő-csöndes fényrács-fenyőfák.

Ülök a tavaszi fehér vasinda-kacskaringó széken, mint tűz-trónján Dózsa, a láng-veszteségen, az irtóztató jaj, az izzó bűn-vereségen, a tavaszt könnyezem, a tavasz ifjúság-árulásom, elmúlt éveim paraszt-felkelése, dac-láz lázadásom.

S fehéren-feketén petty ez az árny-fény a szilvafáról, ami csak nő, zöld kásával hallgat, hisz nem tehet magáról, s madárszívvel kirakott fényrudak a tavasz-falon, s csillagot ásít köröttem a piros csőhalom, mint az ősz -eleji boldog esti kukoricafosztáskor, s fönt fénypont szőnyeget szőtt a mennybolt-őrző pásztor, s mi nyakig süppedve ültünk a hűvös zöldfehéren nedves, eres-hasú, cső-szakállas kukoricacső-levélben és olyan volt minden kukoricacső a tejfölös hold fehérben, mint katicabogár-nyájtól ellepett sírkő az éji temetőben és nő és gyermekorr alatt a csőszakállból bajusz-szurony és nem volt bennünk se bűn, se halál, se élet-iszony és ránk hullt a Tejút, mint fénypont-szövedék fehér függöny, fehér cérnából horgolt fénysejt-fátyol égi börtön, s akármi vár rám, most már szélmalmot hajtva végig gyötröm életem, s úgy nézlek Tavasz, mint aki kilépett-önmagából s úgy nézem önmagam, ahogy a lepke néz a tűz-virágból. Szívemben rózsakert, szívemben búzaföld, zöld mező, szívemben, ősz szívemben mindig tavasz, nem temető!