Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 9. szám - Ferdinandy György: Donna Blankita
Ferdinandy György Donna Blankita Az ember azokról feledkezik meg a legkönnyebben, akiknek annak idején, valamelyik előző életében, sokat köszönhetett. Úgy kell előbányásznom nekem is a régieket, pedig itt vannak, hogy úgy mondjam, a kezem ügyében. Hogy miről jutnak eszembe, az pedig többnyire arcpirítóan szégyenletes. Donna Blankita például arról a bugyuta népdalról, amely szerint sárgarépát nem jó dombra ültetni. Mert bizony volt nekem egy majdhogynem velem egyidős anyósom odalent a trópuson. Még valamikor a múlt század közepén. Most pedig félálomban énekelgetem, hogy özvegyasszony lányát nem jó szeretni. Micsoda szövegek! Próbálom elfelejteni őket, még mielőtt visszaaludnám magam. Donna Blankita, Tita! Rágom a toliam, nem könnyű összeszedni róla az emlékeimet. Talán mert nem akadt semmi említésre méltó közös életünk harmadfél éve alatt. Pedig hát nem volt túlontúl tágas az a trópusi ház, és nem mindenkivel könnyű az élet egy fedél alatt. Az első időkben Hófehérke még nálam lakott. Csak akkor költözött vissza hozzá, amikor Blankita megbetegedett. És vele mentem én is, ideiglenesen. Almomban se jutott volna eszembe, hogy ebből az ideiglenesből életem egyik leghosszabb összefüggő korszaka lehet. Amíg volt ereje hozzá, anyósom sütött-főzött. Nem sokat törődött már a külvilággal, de főzni kétségbeesetten szeretett. Ki ne emlékezne a régi illatos becsinált levesekre! A háziasszonyokra, akiknek egyetlen örömük volt, ha megdicsérték a főztjüket! Hófehérkének sok barátja volt, nem hiányoztak a házban a kosztosok. Meg kellett szoknom nekem is a meleg ételt és a jó barátokat. A kávé és a konyak után elmosogattam. Korán lefeküdtem, Hófehérke elmagyarázta, hogy hajnalban kelek. Ezen nem győztek csodálkozni a kubaiak. Az asztalnál Tita ült a helyemre. Megtartotta a régi, szép szokást: őrizte a feleségemet. Jó érzés volt, akkor talán idegesített, de most, utólag már bevallhatom. Velem ritkán beszélt. Egyetlen egyszer lett közöttünk valami cinkosságnak nevezhető rövidke kapcsolat. Aznap hozott nekem fél liter zúzát egy diákom, aki valami csirkefarmon dolgozott. Egészen frisset, langyosat. Hazavittem, és Blankitát felvillanyozta a váratlan ajándék. Megbeszéltük, hogy ecetes szószban, zöld banánnal fogja elkészíteni. Hófehérke nem szerette a belsőségeket. A zúzát mi ketten eszegettük, ha nem is titokban, de mégis! Nem avattuk a szertartásba a feleségemet. * * * 19
