Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 9. szám - Németh László: Magam helyett: A mű utolsó fejezete - közreadja Németh Judit

Néhány órai alvás után nagy ropogás vert fel. - A Gellert hegy irányából vörös csíkok szántottak végig az égen. A rádióhoz megyünk: Nagy Imre beszél s az írószövetség több segélykérését halljuk más és más nyelveken. Az én első ösztönöm, hogy kijussak a házból. Az emeletünkön, a szomszéd lakásban két ávós házaspár lakott; akik igaz, már évek óta civilben jártak - egyikük a ló versenytér vezetője volt. A viszony a lehető legjobb volt köztünk: szomszédi szívességeket tettünk egymásnak, a kisfiúk passzióból is átjött látogatóba a Németh nénihez. Az első napokban, amikor Ella még nemzeti szalaggal járt, az egyikük figyelmeztette, hogy jobb lesz azt a kokárdát letenni. A nehéz szerdán, csütörtökön mi aggódtunk: nem jut-e eszébe valakinek, hogy ezek is ávósok - hogy fogjuk akkor őket megvédeni. Most arra gondoltam, hogy tán már mozgósítva is vannak, - tudják, hogy tagja vagyok az írószövetség elnökségének, s itt szorítanak. Aggódva rohantam le a lépcsőn - Ella előttem: ha valami gyanúsat lát. A ház Gyergyó utcai kijáratánál búcsúztunk el - futó csókkal, de mégis abban a tudatban, hogy utoljára. Azokkal a rakétákkal - meg voltam győződve - egy igen nehéz, reménytelen kor virrad ránk, amelyben még akkor is értelmetlen volna az élet, ha lehetséges lenne: s nem az írók válnak azzá - amik néhány napja az ávósok voltak. Juditékhoz siettem. A Pasaréti úton emberek tanakodtak, némelyiknek a vállán puska is volt. Én a magamhoz vett mérget tapogattam.

Vége a nyolcadik könyvnek.

16