Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Havadi Gergő - Majtényi György: Haverok, buli, Politikai Bizottság: Vendéglátás, éjszakai élet és luxus a szocializmusban
helyei a háború előtti „bűnös" polgári értékek szimbólumainak minősültek az új rendszer ideológiája szerint, és a Horthy-rendszer társadalmának a miliőjét jelképezték.4 Az államhatalom erőteljesen lépett fel velük szemben: az államosítások során a kávéházakat, lokálokat bezárták vagy átalakították. Több hagyományos vendéglátóhelyet a munkástömegek igényeire hivatkozva - az államosítás után - italboltként, népbüféként vagy eszpresszóként nyitottak meg. Bár az államszocializmus időszakában, amint azt a legtöbb korszakkal foglalkozó elemzés kiemeli, a jövedelmi különbségek csökkenésével, az árak és a szolgáltatások egységesülésével mérséklődtek a korábban az egyes társadalmi csoportok életformájában megfigyelhető különbségek, e változások korántsem szüntették meg a társadalmi egyenlőtlenségeket. Az államosított vendéglők üzletvezetői is gyakorta szembesültek azzal a ténnyel, hogy nem minden vendég egyforma, és nem minden helyet ugyanaz a vevőkör látogat. Mint ahogy ebből következően a kávéházak, az éjszakai bárok és a kocsmák funkciója sem ugyanaz. Szimbolikus jelentőséget tulajdoníthatunk annak az eseménynek, hogy 1953-ban a Reprezentatív Vendéglátóipari Vállalat megkapta a New York kávéház - addig sportszerközpontként hasznosított - épületét, és ismét kávéházat rendezett be ott (Hungária kávéház). Az asztalok mellett ekkor már nem a Nyugat szerkesztői vagy „bőrszínű" kalmárok ültek; ám az mindenki számára látványos kifejezést nyert, hogy a kávéházakat Budapest utcáiról ezúttal sem sikerült eltüntetni.5 A legenda szerint a Lapkiadó Vállalat vezetője, aki sajtópalotát akart (kávéházzal), nehezen győzte meg Vas Zoltánt, ám amikor megemlítette, hogy a kávéházat is visszaállítanák, a funkcionárius rögtön rábólin- tott, majd megjegyezte: „De csak a kávéház miatt."6 Hetényi Károly piccolo, majd fizetőpincér volt a háború előtt a New Yorkban, ma így idézi meg az egykori kávéházi világot, a híres vendégek alakját, büszkén a személyes ismeretségre, emlékekre: „Kosztolányi egy unalmas fickó volt, aki el volt telve saját magától, és hülye szokásai voltak, mert puha kenyérbelet evett, és hozzá román kávét ivott, ő nevezte román kávénak, fél deci Puerto Rico-i rum, majd forró kávéval feltöltve a pohár, azt itta a Kosztolányi cukrosán, és puha kenyérbelet evett hozzá. Mindegyiknek volt valami dilije. Az Ady Endre mindig ugyanazt rendelt: lencsefőzeléket szafttal (...) A Karinthynak nem volt kedvenc étele, az mindent megzabált, amit elétettek, szóval ő is dilis volt." Később Hetényi láthatta, hogy a Hungária próbált valamit megmentem a múltból, és bár a vendégkör megváltozott, a kávéház ismét az írók, költők társaságainak székhelye lett, „igaz, már nem volt ugyanaz, mint régen".7 A pesti legenda szerint Aczél György egyszer megunta a Hungária vörös szalonjának békebeli szabadságát, és a hetvenes évek elején bezáratta a New York-Hungáriát. A történet valóságtartalma ellenőrizhetetlen, mindenesetre, az étterem-kávézót ekkor átépítették, és a vörös szalon helyét a ruhatár foglalta el.8 Az egyes éttermek, kávéházak, büfék látogatói körének eltérő arculata mutatja, hogy a különböző társadalmi csoportok tagjai hagyományos szórakozási formáikat - ön- és csoportazonosságukat jelképező szokásaikat a nyilvános terekben megtartották, s ezáltal újrateremtették a régi vendéglátást és az éjszakai életet. A jelek szerint az éjszakai mulatók fülledt levegőjére is volt igény; a Bagdad például az ötvenes évek végén már 4 Havadi 2006: 320. 5 Ruffy 1965: 226-227. A New York történetéhez lásd: Csapó 1996; Vadas 1996. 6 Saly 2005: 47. 7 Interjú Hetényi Károllyal. Budapest, 2009. március 23. (készítette: Majtényi György). 8 Zelei 2003. 193
