Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Havadi Gergő - Majtényi György: Haverok, buli, Politikai Bizottság: Vendéglátás, éjszakai élet és luxus a szocializmusban

Havadi Gergő - Máj tény i György

Haverok, buli, Politikai Bizottság

Vendéglátás, éjszakai élet és luxus a szocializmusban

Újrakezdés a háború után

„Az étterem bejárata egy tükrös ruhatár helyiségbe nyílik, ahol az érkezőket egy falra mázolt erotikus festmény fogadja; egy estélyi ruhás pajzán hölgy felfedett combjait fitogtató pózban. [...] A személyzet között két néger pincér is van" - az iparengedélyek felülvizsgálatára hivatkozva, de valójában az üzletvezető egyik irigyének feljelentése okán, 1946-ban vizsgálatot rendeltek el a Bagdad kávéház tulajdonosával szemben. Az ellenőrök jelentései a kávéház olykor giccsbe hajló szecessziós stílusát alig leplezett ellenszenvvel erkölcstelennek minősítették. Az eljárás végül - hiába tiltakozott a Bagdad „szervezett munkássága", a ruhatárosok, a zenészek és a „néger" piccolo pincér - a kávéház bezárásával zárult.1

Közismert, hogy Budapest a kávéházak városa volt. Kevesebbet hangsúlyozott tény, hogy a fővárosban az ezerarcú kávézók mellett a századfordulótól sorra nyitottak a zenés mulatók, a bárok, az orfeumok és a kabarék. A vendéglátóhelyek nemcsak az irodalom, és általában a kultúra fellegvárai voltak, hanem egyben „a duhajság és a szexuális szabadosság" szimbolikus színterei. Ezek a helyek a nyilvánosság sajátos intézményeivé váltak: találkozó- és találkahelyként sajátos, a köz- és a magánszféra között elhelyezkedő félnyilvános teret alakítottak ki.2 A háború után színre lépő új elitnek elemi érdeke volt így, hogy ne csak a reprezentatív tereket vagy a sajtót, hanem a vendéglátóhelyeket is az ellenőrzése alá vonja.3

Az új társadalmi rend képviselői nemcsak egyes jelenségek átfogalmazására törekedtek, hanem deklaráltan bizonyos életformák eltüntetésére is. A vendéglátás reprezentatív

1 MOL XIX-G-5 480/1946. 2. d.

2 Szigeti 2002.

3 Habermas a görög demokrácia kapcsán fogalmazta meg a nyilvánosság szerepét: „Az, ami van, csak a nyilvánosság fényében jelenik meg, csak itt válik minden mindenki számára láthatóvá." (Habermas 1993: 53-54.) Emiatt is érdeke a különböző uralmi rendszereknek, hogy a nyilvános szférát visszaszorítsák vagy ellenőrizzék. Sennett a nyilvánosság átalakulását a közélet jelenségei felől jellemezte, vagyis a különböző kifejezésmódokra koncentrált, arra, amiképpen az egyének, csoportok viselkedésükkel, beszédükkel, öltözködésükkel átalakítják a nyilvánosság tartalmát, mindazt, ami látható (Sennett 1998.). Amellett, hogy az uralmon levők időről időre reprezentálták erejüket az alkalomszerűen összehívott, összesereglett tömeg előtt (reprezentatív nyilvánosság), és hogy felügyelték a korabeli médiumokat (manipulativ nyilvánosság), ezeknek az eszközöknek idővel mind nagyobb szerep jutott, és a rendszer képviselői is hamar felismerték ennek jelentőségét.

192