Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Kövér György: Írott orális történelem

Az épület egy körülkerített, nagy erdős kertben állt, erős rendőri őrizet védte. Vérebekkel volt körülvéve, biztonsági emberek, katonák, fegyverek. A terrorista hullám idejét élte a Szövetségi Köztársaság. A szükséges ellenőrzés után az épülethez hajtottunk. Belépve a házba felesége, Löki asszony fogadott és arra kért, hogy férjét ne fárasszam sokáig, mert nagyon lázas. »János, kérem, hogy tényleg csak pár percig maradjon. Helmutnak magas láza van, nincsen jól.« Ezután bekísértek a szobájába. A nagykövet Schmidt asszonnyal kint várakozott. Bejutottam Schmidthez, láttam, hogy csakugyan milyen rosszul van. Csak annyit kérdezett: ilyen állapotban, mit akar maga tőlem? [...]

Előadtam neki, hogy holnap 10 órakor megyek Pöhlhöz. És szeretném, ha a kancellár telefonon utasítaná: hívja fel Schleimingert, hogy a BIS adjon nekem 600 millió dollárt. Mert ha ezt nem kapom meg, a jövő héten csődbe megyek. És akkor az egész keleti front, az Ostpolitik (keleti politika) összedől.

Helmut Schmidt azt mondta, ezt egyedül nem tudja megtenni. Beszélnie kell Mathöferrel, a pénzügyminiszterrel. »Mindenesetre, ha maga azt hiszi, hogy maga csak azért lehet itt, hogy ezt a marhaságot előadja, akkor téved. Azért fogadtam, Fekete, mert nekem is szükségem van magára. Mert úgy látom, hogy a keleti politika bajban van. És ennek egyetlen módon lehetne az elejét venni. Ha Kádár János eljönne egy hivatalos látogatásra Bonnba, és mi barátsággal fogadnánk. Ez adna egy olyan jelzést a világnak, hogy bár itt-ott baj van, de ez a politika változatlanul fönnáll. Ha maga vállalja és Kádárt rábeszéli, hogy engem meglátogasson, akkor ezt a telefont én holnap elintézem.«

Rögtön kaptam az alkalmon: ha maga holnap telefonál, én ezt vállalom. Azt még hozzátette: ez persze olyan látogatás lesz, amilyet ő szeretne. Akkor pedig a feleségét is hozza magával Kádár. [... Ez] azt mutatta volna, hogy ez egy bensőséges kapcsolat. Azt ő is tudta, hogy Kádár felesége nem szeret utazni. De azt nem, hogy mennyire nem szeret! És hogy ebből milyen balhé lesz. Nekem az volt a fontos, hogy ő telefonáljon másnap 10 órakor. Mert ha nem telefonál, akkor az egész dolog úgyis összedől. Nekem akkor perceim voltak, hogy a váltóimat fizetni tudjam. [...]

Másnap tehát elmentem Frankfurtba, Karl Otto Pöhlhöz, a Bundesbank elnökéhez. Neki is előadtam a kérésemet. Egy kicsit türelmetlenül közbevágott: János, én megmondtam, hogy erre egyedül nem tudok választ adni. Ekkor belépett a titkárnő azzal, hogy személyesen a kancellár keresi telefonon. Pöhl meg volt döbbenve. Hallható volt mit mond a kancellár. O már beszélt is a pénzügyminiszterrel. Beszállnak. Nem ők adják a pénzt, hanem a BIS, de minden nemzeti banknak valamivel be kell szállnia. És a Bundesbank lesz az első, amely letesz valamit az asztalra. Pöhl letette a telefont. Csak annyit mondott: János, »alábecsültelek«. Mire én: barátság is van a világon. Pöhl megígérte, hogy felhívja Schleimingert. Tudja, hogy el lesz keseredve, mert nagyon utálja ezt az ügyet. De azzal kezdi, hogy a Bundesbank támogatja ezt a 600 milliós hitelt. [...] egyenesen visszamentem Bázelbe, a BIS-be, a Nemzetközi Fizetések Bankjába. Előbb elkezdtem vitatkozni Schleimingerrel. Arra kértem, hogy két vagy három nemzeti bankot hívjon fel. Azt mondta, ő erre most nem ér rá. Gondoltam magamban, hogy ezt az urat én most kihagyom. Elmentem Fritz Leutwilerhez. Neki elmondtam a sztorit. És azt is, hogy néhány nappal ezelőtt, 1981 októberében aláírtam az IMF-hez, valamint a Világbankhoz történő csatlakozást. [...] Leutwilernek elmondtam, hogy az IMF-tői fogunk pénzt kapni, de minimum hat hónap, amíg valakit fölvesznek, a procedúra eddig tart. Leutwiler nevetett. O most mit csináljon? A 600 milliót meg kell kapnom! Hívd föl Schleimingert, add ki az ukázt, hogy gyűjtse össze. Erre ő elkezdett telefonálni. Többek közt a Bank of Japan elnökét hívta föl. Elmondta neki, miről van szó. Ki volt hangosítva a telefon, minden szót hallottam. Maekawa rávágta, hogy a Bank of Japan beszáll ebbe a hitelbe. Feltétlenül. Leutwiler csak annyit kérdezett: milyen engedély kell neki ahhoz, hogy ez végleges legyen? Kormánydöntés? Maekava kicsit hangosabban válaszolt: megmondtam, hogy a Bank of Japan részt vesz ebben a hitelkonstrukcióban egy olyan összeggel, amely a mi nagyságrendünknek megfelel. 30-40 millió dollárról lehet szó? - kérdeztünk közbe. Igent mondott.

187