Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Kövér György: Írott orális történelem
felesége nem szeret utazni, azzal is tisztában voltam, milyen fontos, amit kér, ezért elvállaltam. Megígértem az üzenet továbbítását és jeleztem, hogy megítélésem szerint Kádár János nem fogja visszautasítani a javaslatot, hiszen szükség van a nagyformátumú külpolitika fenntartására. Azt kellett demonstrálnunk, hogy, hogy a 'keleti politika' a nehézségek ellenére fenntartható és folytatható. Ahogy megígértem, kérését továbbítottam Kádár Jánosnak, aki azt kedvezően fogadta. A látogatásra 1982 áprilisában került sor. A mintegy egyórás beszélgetés után azzal a meggyőződéssel vettem búcsút a kancellártól, gyors jobbulást kívánva neki, hogy Magyarország számíthat a szövetségi kormány és személyesen a kancellár támogatására. A Helmut Schmidtnél tett látogatás után Frankfurtba utaztam, hogy találkozzam a Bundesbank elnökével, Karl Otto Pöhllel. Miután tájékoztattam a kancellár nézeteiről, biztosított arról, hogy megkapjuk támogatását a BIS-ben. Aztán Frankfurtból Bázelbe utaztam és tárgyaltam Fritz Leutwilerrel, aki kapcsolatba lépett az IMF vezetőségével Washingtonban. Jacques de Larosiére, a vezérigazgató már informálódott a szövetségi kormány és más vezető nyugati országok álláspontjáról Magyarországgal kapcsolatban. Kifejezte reményét, hogy semmi akadálya nem lesz Magyarország IMF-taggá válásának, és hogy hitelt kaphasson a Nemzetközi Valutaalaptól. A Helmut Schmidt által elfoglalt pozíció eredményeként a BIS tagbankjai segítettek Magyarország hiteligényének kielégítésében. [.. J"18 Benda László a következő formában hallgatta vissza a történetet: „Ilyen körülmények között kellett megoldanom a hirtelen támadt válsághelyzetet. Erre volt nekem a régi stratégiám. Három kulcsembert kell meggyőznöm. Ez egyszer (1956 után) már bevált. Most ki az a három ember, aki tud rajtam segíteni? Gondoltam: az első a BIS, akkor Lámfalussy vezérigazgató-helyettes volt, a főnöke a német Günter Schleiminger, és volt egy angol devizaigazgató, számomra ők hárman voltak a kulcsemberek. Szerencsémre, volt a banknak egy svájci elnöke, Fritz Leutwilernek hívták. Régi ismerősöm. Ő igazán rendes volt. Elvégre kitől kaphatok én 600 millió dollárt1 Csak a központi bankok bankjától, a bázeli BIS-től. Ezért elmentem Bázelbe, és fölvettem a 600 milliót. Lámfalussy »Alex« akkor helyettes főnök volt. Azt válaszolta, hogy ő ebbe nem kíván beleavatkozni. Mert ez szokatlan ügy és végtére ő is magyar... Schleiminger azt mondta, szóba sem jöhet ez a dolog. [...] Ezek után úgy gondoltam, hogy egyetlen ember tud rajtam segíteni: Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár, meg az ő Nemzeti Bank-elnöke (Karl Otto Pöhl) és a pénzügyminiszter (Mathöfer). Nekem Pöhl kellene, hogy ő szóljon le ennek a Schleimingernek. Mert végül is az őfőnöke. Próbáljon egy hitelt összehozni. Elmentem Pöhlhöz, aki elmondta: János, nem tudok segíteni, mert ehhez politikai döntés kell. Ehhez kancellári döntés szükséges. Azt is hozzátette: most nem is lehet Schmidttel beszélni, mert egy hete beteg. Tüdőgyulladásos megfázása van. Hazajöttem, elmondtam, hogy baj van. Felkértem az akkor bonni nagykövetünket, - Kővári Péternek hívták - kérjen egy találkozót Helmut Schmidttől. [...] azt azért mégsem tehetem, hogy Pestről felhívom. Azt lehetett tenni, hogy a követ menjen be, kérjen egy látogatást a kancellárnál. Kővári azt mondta, hogy a kancellár beteg - reménytelen. Második menetben megismételtem, hogy csupán 10 percre - kérem-fogadjon. Az ő meglepetésére (is) rövidesen megérkezett a válasz: jöjjön a Fekete. Március első napjait írtuk. Diplomáciai képviseletünk útján értesített a Kancellári Hivatal arról, hogy Helmut Schmidt bonni rezidenciáján mikor fogad. Este 10 órakor volt a randevú. A nagykövet kíséretében mentem oda. 18 A magyar fordítást a Benda László-kötetben megjelent rész felhasználásával az eredetiből készítettem. Az eredeti: János Fekete: The 1981 Hungarian Debt Crisis and Helmut Schmidt. In: Perspectives of Global Responsibility. In Honor of Helmut Schmidt on the Occasion of his 75th Birthday. New York, 1993. 398—406. A rövidített magyar fordítás: Fekete bárány? i. m. 241-243. 186
