Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)

2011 / 7-8. szám - Kincses Károly: "Soha nem akartam innen elmenni, most se, és a jövőben sem. Amennyiben van jövő.": Reismann Marian (1911-1991)

ő nem fizetett nekem. Saját munkáját végezte, használta a laboromat, műtermemet, megbeszélte az eredményeit. Én erre tulajdonképpen büszke vagyok. Szinte az egész baráti köröm a tanítványokból és a megrendelőkből alakult ki. Egy vagy két inasom le volt szerződtetve, de rendszerint csak egy. A tanításért pénzt kértem, az inasoktól nem. Az átképzések idején, a harmincas évek végén néha hatan-nyolcan is jártak hozzám, akik ki akartak vándorolni, és három hónap alatt szerettek volna megtanulni fényképezni. Hivatal után jöttek. A nagy műterem-tulajdonosok akkor a tanítványokból is éltek." Volt egy segédje is, Gál Matild, akit csak Matyinak hívtak. Vele sokáig dolgozott Marian, olyannyira, hogy a negyvenes évek végén társultak is egy rövid időre. Ekkoriban még nem tudta őt teljes állásban megfizetni, ezért Gál Matild napközben Rónai Dénesnél dolgozott, s utána ment Marianhoz, ahol főleg a retusmunkákat csinálta, mert ahhoz egyik Reismannak sem fűlt a foga túlságosan. Tanítványairól, tanítóiról - mert ezek gyakran egybeestek, hiszen mindig, mindenkire kíváncsi volt, s csak akkor tudott igazán adni, ha kapott is - így emlékezik: „Dési Huber Pista felkeresett műtermemben, a Szent István körúton. Mondta, hogy menye, Kata szeretne fotós lenni, felvenném-e tanoncnak hivatalosan. Megjelent Sugár Kata, mint egy nagyon szürke ember, elég hosszú idő kellett, hogy rájöjjek, milyen értékei vannak. Rövidebb idő kellett ahhoz, hogy jó barátok legyünk. Nálunk mindenki mindent csinált. Egy differenciával, hogy fölvételt csak én csináltam, és retusálni csak én nem retusáltam. Rendszerint úgy tanultak nagyítani, hogy én exponáltam, és valaki hívott alám. Közben magyaráztam, hol kell ráexponálni, hol kell visszatartani, magyaráztam a különböző hívókat. Sokat laborál- tam Katával. Volt egy Rolleiflexe, az is lehet, hogy akkor vásárolta, amikor hozzám került. Kemény bandává verődtünk össze, Kata, Langer Klári, Székely Ibolya és én. Nemcsak a hétköznapjainkat töltöttük együtt, hanem a szabadidőnk nagy részét is. Sugár Kata és férje előrementek Párizsba és aztán Taorminába, onnan akartak Amerikába menni. Megbeszéltük, hogy utánuk megyek. Voltak filléres vonatok, amelyekkel rendkívül olcsón lehetett utazni, de csak bizonyos napon. Ilyen vonattal mentem le Taorminába. Halászoknál laktunk, iszonyú nyomorúságos körülmények között, mégis boldogan éltünk volna... Kata ott lett először komolyan beteg. Elmentek egy háromnapos túrára a hegyekbe fényképezni. Nem mentem velük, mert első nap nem bírtam a moszkitóhálót, letéptem, és másnap úgy néztem ki, mint egy csatatér. Kenegettem és ápoltam magamat. Azt hiszem, egy napon belül visszatértek. Kata akkor kaphatta első subját. Azt hittem, hogy a házasságuk ment tönkre, ezért is vonultam ki az egészből. Ha tudtam volna, hogy betegség, akkor lehet, hogy leküzdöm a szemérmességet és próbálok jobban közeledni. Nagyon keveset fényképeztem akkor. Azt hiszem, nem volt se pénzem, se filmem. A gépem velem volt, amikor egyszer elmentünk Cataniába. Abban az időben Zinner is ott volt és a következő MADOME kiállításon mind a ketten kiállítottunk Cataniából. Én egy carabinerit, ő egy proli gyereket." Nemes György grafikusművész tervezte az első Fotó Marian szárazbélyegzőjét. Ezt, és ennek vignettaváltozatát használta 1944-ig, és csak utána, az 1946-os újrakezdéskor csináltatott új névjelző vignettákat.

Futólag említettem már, hogy ismertté a harmincas évekbeli táncfotóival lett. Akkoriban igen nagy kultusza volt a mozgásművészeteknek, a modem táncoknak, baletteknek, s Marian jó érzékkel nyúlt a dologhoz. „Egy nyáron találkoztam Bauer Lillával, aki a harmincas évek legmodernebb balettjében, a Ballett Jooss-ban táncolt. Hazajött, és én rengeteget fényképeztem. Ha rajtam múlik, akkor én biztosan táncfotós lettem volna, a fotóban legelőször a mozgás érdekelt." Bauer Lilla Szentpál Olga növendékeként lett a nevezetes társulat tagjává. Sok felvételt készített róla Marian, műteremben és szabadban, aktot, táncképet, portrét, vegyesen. Volt egy háromszögletű fotós kirakata a Gresham-palota előtt, az mindig telve volt Bauer Lilla fotóival. Ezt az alkalmi kiállítást látta meg a Magyarországon tartózkodó Ballett Jooss impresszáriója, s ennek nyomán kérte fel, hogy fényképezze együttesét. Akkor már tárgyalt az impresszárió Pécsi Józseffel, Székely Aladárral, Rónai Dénessel is, ők is készítettek több-kevesebb fotót az együttesről. Olyan megrendelés volt, hogy nem ígértek érte pénzt, csak azt: amennyiben jól sikerül a munka, rendelnek belőle képeket, azt kifi114