Forrás, 2011 (43. évfolyam, 1-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Baumann Tímea: "még ha száz évig élnék, akkor se menne ki a fejemből": A malenkij robot elbeszélése egy életútinterjúban
4.3.6. Az elhurcolás utáni események elbeszélése az élettörténetben Amint már korábban említettük, az életútinterjú fő részét a malenkij robot története tölti ki. Az elbeszélő ezt tartja a kérdező számára leglényegesebbnek, így az életút elbeszélése nem is nyúlik időben hosszan tovább. Egy további okként meg kell említeni, hogy az elbeszélő célja itt már, hogy minél egyszerűbben lezárja az elbeszélést. A narratív szálak elvarrására kiváló megoldásként kínálkozik a család újraegyesülésének elbeszélése. Ez egyrészt a korábbi, a háború előtti családi élet folytatását jelenti az elbeszélésben, másrészt a főszereplő végleges reintegrációját abba a világba, amelyből korábban elhurcolták. Ezt a narratívát néhány kisebb tudósítás vezeti be: fia újra hajlandó megpuszilni; 25 kilót szed fel, hogy visszanyerje eredeti alakját; újra bármikor étkezhet. Az utolsó történet az elbeszélésben férje hazatéréséről szól. Férje már a hadifogolytáborból több levelezőlapot küldött haza feleségének, amelyben értesíthette egészségi állapotáról és helyzetéről. Végül 1948. július 10-én Máramarosszigetről érkezik egy levelezőlap a férfitől, melyben tudatja, hogy nemsokára hazaérkezik. így a család előre készülhet a fogadására. Anna néni részletesen elbeszéli, miként várta férjét az erdősmecskei vasútállomáson. A találkozással kapcsolatban elsősorban belső érzelmi állapotát ábrázolja. „Én bennem mindenféle gondolat volt. Gondoltam: »Te jó Isten! Ha én ezt most véletlenül nem ismerem meg! Mit fognak ezek mondani? Vagy - vagy csak megismerem - gondoltam. - Ki tudja, hogy hogy fog kinézni?« És akkor — már hallottam a vonatot jönni, »jaj, istenem! Vajon milyen betegséggel jön haza? Vagy egyáltalán milyen bajjal? Vagy idegfeszültséggel. Vagy ki tudja, mit hoz magával.« És akkor megáll a vonat, nyílik az ajtó, és ott áll előttem. — Gondolhatod. Hárman ottan, János meg én és ő. Fogtuk egymást, de szótlanul. Nem szóltunk. Nem tudtunk. És akkor visszaálltam, hogy az anyja is, meg a testvérje is tudjanak. "207 A férj visszatérésével helyreáll a korábbi rend, folytatódhatnak a mindennapok. Azonban Anna néni az elbeszélés végén még fontosnak tartja saját erkölcsi tisztaságáról is biztosítani hallgatóságát, hogy önreprezentációja teljessé válhasson. „Mink, mi asszonyok, akik ott voltak. Ez mind nagyon rendes, tisztességes ember volt. Én sokszor mondtam úgy utána: Talán nem volt olyan kolostor, ami olyan becsületesen és erkölcsösen tartotta magát, mint mink ott. Igen."208 Az erkölcsi tisztaság leszögezésével valóban teljesen lezárul a narratíva. Ezt a lezárást az elbeszélő szóval is kinyilvánítja. „- Köszönöm! Most abbahagyom."209 4.4. „Sie sind verschleppt durch Feindeshand / ins weite, fremde Feindesland" írott emlékek és vendégszövegek az interjúban Végül röviden - részletes elemzés nélkül - szeretnék szót ejteni azokról a szövegekről, melyek ún. vendégszövegekként illeszkednek az interjúba. Ezeknek egy része pontosan idézett, egy része pedig csak utalás szintjén jelenik meg. A felolvasott vendégszövegek között van vers, ima, elmélkedés és újságcikk, egy részük német nyelven és egy részüknek Anna néni a szerzője. A hivatkozott szövegek közül a legfontosabb Anna néni emlékirata, ezenkívül néhány, a malenkij robottal foglalkozó szak- és szépirodalom jelenik meg refe207 Interjúj 208 Interjúj 209 Interjúj 90
